2025. május 11., vasárnap

Mutasd meg, hogy hogyan vigyázol a földre!

Nagykikindán tegnap délelőtt az Ifjúsági Iroda, az Óvóképző Főiskola a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság támogatásával Mutasd meg, hogy hogyan vigyázol a földre! címmel játékos vetélkedőt és kvízversenyt szervezett a helybeli általános iskolák ötödik és hatodik osztályos tanulói számára. A rendezvényt a Nagykikindai Kultúrközpontban szervezték meg.

– A vetélkedőre kilenc iskola nevezett be. A gyermekek minden egyes helyes válaszért egy-egy facsemetét kapnak, amit az iskolájuk udvarában elültethetnek. A legügyesebb csapat tavasszal részt vehet egy zöldkiránduláson a karlócai Ökológiai Központba –  mondta Nevena Mesaroš Oličkov szervező.

Tihomir Farkaš, a városi tanács oktatással megbízott tagja az ilyen vetélkedők fontosságát hangsúlyozta.

– A következő években az ökológia lehet a legjobban fejlődő terület, ezért a diákoknak meg kell ismerniük a terület fontosságát, az eljárásait és a jogi szabályozását is. Azért vagyunk itt, hogy ezekre megtanítsuk őket, illetve hogy támogassuk Szerbia minél zöldebbé tételét – közölte a városi tanács tagja.

Dunja Ćešić, az Ifjúsági Iroda koordinátora felhívta a figyelmet arra, hogy a vetélkedőt negyedik alkalommal szervezték meg.

– A gyermekek számára lényeges, hogy minél több ismeretet elsajátíthassanak, a vetélkedők és a játékok pedig szórakoztató módja az új ismeretek elsajátításának – mondta a koordinátor.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel