2024. május 9., csütörtök

Ismét kalapács alá kerülnek az állami tulajdonú földterületek

A nagykikindai önkormányzatban az elmúlt napokban írták ki az állami földterületek bérbe adásának második körös pályázatát, amelyre január 29-én 15 óráig lehet jelentkezni az arra létrehozott alkalmazás révén, ami lehetővé teszi az összes mezőgazdasági termelő számára, hogy elektronikus úton vehessen részt az állami mezőgazdasági földterületek bérbe adására vonatkozó nyilvános pályázaton. Az alkalmazás a következő linken érhető el: https://upz.minpolj.gov.rs/sadrzaj/.

A tájékoztató szerint összesen négyszázötvenkettő licitegységet és 1484 hektárnyi földet hirdettek meg egy és tizenöt éves bérleti futamidővel. Azok a parcellák is kalapács alá kerülnek, amelyeket 2020-ban és 2022-ben már kiadtak, de a bérlő a szerződés felbontása mellett döntött. Ez még kilenc licitegységet és több mint 67 hektárnyi állami tulajdonú telket jelent. A pályázati dokumentációban a földterületek kikiáltási árát is megjelölték.

A nyilvános felhíváson azok a községben élő mezőgazdasági termelők vehetnek részt, akik már legalább három éve regisztrált mezőgazdasági termelők, jelenlegi státusuk szerint aktívak, három éve a község területén élnek, és rendelkeznek legalább 0,5 hektárnyi saját földterülettel. Jogi személyek is jelentkezhetnek, rájuk is ugyanezek a feltételek érvénesek, annyi módosítással, hogy nekik legalább 10 hektáros földterülettel kell rendelkezniük. Azok a bejegyzett mezőgazdaságok is jelentkezhetnek, akik már szintén legalább három éve be vannak jegyeztetve, státusuk szerint aktívak, gazdaságuk a község területén van bejegyeztetve és már bérelnek állami tulajdonú földet a most kiadásra készülő parcellák mellett vagy közelében. 

A bérbe adandó területekről szóló teljes dokumentációt személyesen is át lehet tekinteni munkanapokon 8-tól 12 óráig a városi környezetvédelmi, vidékfejlesztési és mezőgazdasági titkárságának irodájában, az I. Péter király utca 41. alatt vagy a Mezőgazdasági Minisztérium Földhivatalának elektronikus, nyilvános pályázásra vonatkozó webalkalmazásán.

A földterületekre licitálni az alkalmazás útján lehet majd, február 2-án 12 órától kezdve.