2024. május 10., péntek

Megkönnyíteni a helyiek életét

Nagykikindán járt Aleksandar Martinov helyi önkormányzati miniszter

Tegnap Nagykikindára látogatott Aleksandar Martinov államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter. A munkanap tárgyalással kezdődött a nagykikindai önkormányzati vezetőkkel, Nikola Lukač polgármesterrel, Miroslav Dučiććal, az észak-bánáti körzet közigazgatási vezetőjével és Mladen Bogdannal, a városi képviselő-testület elnökével.

A tárgyalást követően megtekintették a városháza ülés- és házasságkötő termét, ahova szeretnék bevezetni az elektronikus ülések lebonyolításához szükséges rendszert, az 1928-ban neobarokk és rokokó stílusban felépült Budišin-palotát, melynek első tulajdonosa Aleksandar (Sándor) Budišin földbirtokos volt, valamint még néhány épületet, melynek a homlokzata kisebb felújításra szorul. Aleksandar Martinov értékesnek, hasznosnak ítélte a mai látogatását.

– A tárgyaláson a jövőre kiírandó pályázataink mellett szó esett arról is, hogy az itt működő szolgáltatói központot szeretnénk egységes és egyszerűsített közigazgatási hellyé átalakítani, az egyszerűbb és a gyorsabb ügyintézés érdekében, hogy az ügyfeleknek ne kelljen irodáról irodára, vagy a rendőrségre, illetve a postára menniük, mindenhol még egyszer sort várniuk, hanem egy helyszínen intézhessenek minden ügyet. Ez természetesen megkönnyítené az itt dolgozók munkáját is – mondta a miniszter.

Aleksandar Martinović elárulta azt is, hogy az önkormányzat vezetőiben megbízható és biztos partnereket ismert meg. Hozzátette, hogy a minisztérium és a helyi vezetés csakis együttes erővel, összefogással tehet többet a községben élőkért.

– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az önkormányzat segíti és támogatja az összes egyesületet és minden rendezvényüket, még a nemzeti kisebbségekét is. A magyar és a szerb barátság történelminek tekinthető az elmúlt években, és a kormányunk is kitart e mellett a stratégiai partnerség és barátság mellett. Magyarország az országunkat érintő legnagyobb kihívások közepette is kitartott mellettünk, és a barátainknak bizonyult – húzta alá Aleksandar Martinović.

– A találkozón több olyan kérdést is érintettünk, ami a helyiek életminőségének a javítását szolgálja. Szeretnénk az ikonikus épületeinket is megőrizni, ezért azoknak a felújítási lehetőségeiről is tárgyaltunk – mondta a találkozó végén Nikola Lukač polgármester.