2024. május 9., csütörtök

Tizenkilenc magyar elsős

Magyarcsernye községben rég volt ennyi iskolakezdő

A magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola és annak tóbai kihelyezett tagozatának épületében is minden készen áll arra, hogy szeptember 1-jén reggel az elsősök fogadásával elkezdődjön az új tanév. A magyarcsernyei anyaiskolában kilenc osztály működik, nyolc önálló magyar és egy kombinált, összevont tagozat szerb nyelven. A tóbai iskolában csak alsós osztályok vannak, összesen három kombinált tagozat, kettő magyar nyelven, egy pedig szerbül. Amikor itt a kisdiákok befejezik a negyediket, az anyaiskolában folytatják tanulmányaikat. Lőrik Dóra, az intézmény igazgatónője bizakodóan számolt be napilapunknak az idei elsősök számáról.

– Pénteken Magyarcsernyén tizenegy, Tóbán pedig nyolc elsős kezdi meg a tanulmányait magyar nyelven. Mindkét iskolaépületben többen lesznek az elsősök az előző évhez viszonyítva, különösen Tóbán, ahol már nagyon rég kezdték el ennyien a tanévet – mondta az igazgatónő.

Lőrik Dóra elárulta azt is, hogy a két iskolaépületben összesen 92 diák kezdi meg a tanévet. Kiderült az is, hogy az iskoláskor előtti intézmények is a Petőfi Sándor Általános Iskola keretein belül működnek, ahol pénteken valamivel több mint húsz óvodás kezdi el a tanévet.

– Ami a legkisebbeket illeti, Magyarcsernyén – a négyévesekkel együtt – nyolc, Tóbán pedig három kiscsoportos óvodásunk lesz – tette hozzá az intézményvezető.

Mivel a csernyei iskolaépület négy évvel ezelőtt egy teljes felújításon esett át, jelenleg minden tanterem kiváló állapotban van, így minden feltétel adott a színvonalas oktatás megvalósításához.

– Az előző iskolaév során a tóbai iskola konyhájában rekonstrukciós munkálatokat végeztek. Ezek mellett a digitális oktatás fejlesztésére fektettük a hangsúlyt, most már minden osztályban van okostáblánk – zárta gondolatait Lőrik Dóra.