2024. május 12., vasárnap

Még a zápor sem szegte a kedvüket

Gulyásfőző fesztivál Kisoroszon

Hiába borította be a vasárnapi ebéd után egyre több gomolyfelhő a kisoroszi tájház udvara felett a horizontot, és hiába nyíltak ki az ég csatornái kétszer is, hatalmas érdeklődés mellett zajlott le a kisoroszi tájház udvarában megszervezett tizennyolcadik Gulyásfőző fesztivál. A megmérettetésen, amely minden évben a barátkozás, az ismerkedés és a társalgás jegyében telik el, húsz csapat mutatta be főzőtudományát, tudtuk meg Talpai Sándortól, a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ elnökétől.

– A Gulyásfőző fesztivált minden évben a Hagyományőrző Napok keretében szervezzük meg, a népművészeti tábor végén, vasárnap, amikor a diákoknak a táborban készített munkáit is kiállítjuk – számolt be az elnök, majd hozzátette, hogy a résztvevők leginkább barátkozni, ismerkedni jönnek össze ezen a napon.

– A találkozót egy vasárnap délutáni barátkozásnak szenteljük. Akik eljönnek ide, azok ezt tudják. Eleinte a résztvevők számára fontos volt a győzelem, és az azzal járó elismerés, de az évek során ez átalakult, most már mindenki számára az a fontos, hogy egy kellemes délutánt eltöltsön azokkal, akikkel ide eljön – jegyezte meg Talpai Sándor.

A Kisoroszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület az idén ünnepli fennállásának kilencvenedik évfordulóját. Ökrös Zoltán, az egyesület elnöke elmondta, a tagság létszáma nyolcvan körülire tehető, természetesen ebbe beleszámítják a veteránokat is. Mint azt nevetve megjegyezte, örül annak, hogy egy nagyobb ifjúsági csapat szegődött melléjük, talán sikerül néhány új tagot toborozni egyesületükbe, tette hozzá. Beszélgetésünk során az is kiderült, hogy a Torontál Egyesület minden megmozdulásán részt szeretnek venni, közösségépítés céljából.

– A mi társaságunk egy összeszokott baráti kör, de nagyon szeretünk ismerkedni, beszélgetni. De azt is szeretjük megmutatni, hogy az egyesület hölgy tagjai milyen finom gulyást tudnak főzni – mondta Ökrös Zoltán.

A kisoroszi kultúrások tagjai sokadik alkalommal jöttek el főzni. Ács Piroska, a kórus tagja elmondta, hogy számukra fontos a társalgás és a barátkozás.

– Az összejövetelnek köszönhetően kicsit barátkozunk, kicsit ismerkedünk a többi csoporttal, és megszoktuk, hogy minden évben eljövünk főzni. Nagyon szeretjük – avatott be Ács Piroska.

A rendezvény nyitott volt, így a nagy érdeklődésre számítva a szervezők azokról sem feledkeztek meg, akik csak szurkolni jöttek el a csapatoknak, vagy csak egy kellemes esti kikapcsolódásra vágytak. Számukra az egyesület hölgy tagjai kürtős kalácsot és gulyást is főztek, hozzáférhető áron. A rendezvény a hajnali órákig tartott, a jó hangulat és a talpalávaló felelőse Palatinus Ervin muzslyai zenész volt.

Nyitókép: A résztvevők az udvarban sorakoztak fel (Fotó: Vidács Hajnalka)