2026. július 4., szombat

Negyvenharmadik Aratóverseny Muzslyán

Hét csapat mutatta be a kézi aratás fortélyait ma a muzslyai aratóversenyen, amelyet 43. alkalommal szervezett meg a Fókusz Klaszter – Családi Gazdálkodók Egyesülete valamint a helybeli civil-szervezetek és a Helyi Közösség Tanácsa. A rendezvényt a tartományi oktatási és művelődési titkárságok, a Magyar Nemzeti Tanács és Nagybecskerek Városa támogatta. 

József atya, muzslyai segédlelkész szentelte meg a verseny résztvevőit és a falu alatti búzaföldet, majd a hagyományos reggeli bemutatása után kezdődhetett a bemutató. Mert a rendezvény célja nem a versenyzés, hanem az ősrégi hagyománynak a felelevenítése, bemutatása és a továbbadása.

A hagyományos reggeli (Fotó: Kecskés István felvétele)

A hagyományos reggeli (Fotó: Kecskés István felvétele)

– Muzslyának ez nagyon sokat jelent, mert egy évszázadokon át nyúló hagyományt éltetünk. Nemzeti identitásunkat szilárdítjuk meg ezzel a mai eseménye, ami egyben Muzslya további éltetését jelenti, mondja Palatinus Ervin Muzslya HK tanácselnöke. 
Kerekes József, a VMSZ alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

– A búza betakarítása az új életet, az új kenyeret is jelentette. A hagyományokat átadni nem azt jelenti, hogy a hamut őrizgetni, hanem átadni a lángot. Ezért fontos az, hogy a fiatalok is itt legyenek, és lássák ezt a folyamatot. Tudjuk, hogy a modern időkben már ez nincs, de meg kell őrizni azt, amink van, mondta a tisztségviselő.  

Dobóék a kezdetek óta jelen vannak az aratóversenyen. A lehetőség szerint a család minden tagja kivette a részét a munkából.

Kerekes József köszöntője (Fotó: Kecskés István felvétele)

Kerekes József köszöntője (Fotó: Kecskés István felvétele)

– Szeretünk itt lenni. Szeretjük bemutatni azt, hogy régen milyen verejtékesen keresték meg a mindennapi kenyérre valót, akár a gazdák vagy akár a napszámosok. Nehéz, de mindazok mellett örömteli munka is volt. Mert biztosították az egész évre való kenyeret, és, mint mondták: ha kenyér van, akkor boldogság van a családban, hallottuk Dobó Józseftől.

A Somorai házaspár a közelmúltban tért haza Németországból. Visszatértek a rendezvényhez is, melynek egykor részesei voltak.

– Szeretem a szalmának az illatát, szeretem látni ezt az egészet. Nem parasztcsaládban, de faluban nőttem fel és ezt mindig láttam. Voltunk egy ideig külföldön, most ez az első nyár, hogy itthon vagyunk, aminek nagyon örülök, mondja Somorai Aranka.

Az ilyen és a hasonló rendezvények fontos feladata, hogy visszatekintsünk arra, hogy honnan jöttünk és milyen értékeink vannak.

A Cickafark kórus fellépése (Fotó: Kecskés István felvétele)

A Cickafark kórus fellépése (Fotó: Kecskés István felvétele)

– Be kell mutatni azt, hogy valamikor közös erővel, jókedvvel, akár nótaszó mellett is, hogy mennyire jobban tudott a munka haladni, és hogy annak a munkának lelke volt. Sajnos ez egy picikét a mai modern világban a gépesítéssel talán elveszett, de pont ez a feladatunk, hogy átadjuk az utókornak, hogy ezt a hagyományokat tovább ápolják, és hosszú távon ez a megmaradásunk egyik záloga, hangsúlyozta Tóbiás József, a Szerbiai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke.

Az aratóverseny keretében volt mezőgép-bemutató. A művelődési műsorban pedig felléptek a helybeli Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület citerásai és énekesei. A rendezvény vendégei között voltak a faluban zajló cserkésztábor részvevői is.

Kecskés István felvétele

Kecskés István felvétele

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kaszálni nem könnyű (Fotó: Kecskés István felvétele)