A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség a héten a muzslyai Emmausz katolikus kollégiumban tartja a kiscserkészek második táborát. A gyerekek ismerkednek a cserkészettel, kirándulnak a Császár-tóra és ellátogatnak a muzslyai aratóversenyre. A tábor vasárnap zárul.
A gyerekek Kispiacról, Királyhalmáról, Magyarkanizsáról, Szabadkáról, Temerinből és Muzslyáról érkeztek. A tavaly Temerinben megtartott első táborban húszan voltak, a mostaninak pedig 35 lakója van.
Ahogyan a cserkészek mondják ez egy kiscserkészek részére készült tanyázás, ahol szobákban alszanak, nem pedig sátorban.
– Van, aki első táborozó, először van távol az otthonától, ezért a kisebbeknek könnyebb így, hogy ágyban tudnak aludni, kollégiumban. A táboroknak mindig van egy keretmeséje. Ez arról szól, hogy megismertessünk a gyerekekkel régi magyar meséket, történelmi eseményeket, személyeket. Idén a Tévémacira esett a választásunk, mivel a mostani kiscserkész korosztály már szerintem egyre ritkábban, vagy valaki lehet, hogy még soha nem találkozott a régi tévémacis mesékkel – hallottuk Kovács Enikőtől, a VMCSSZ Kiscserkész Munkacsoportjának a tagjától.
Az idei tábornak lesz egy különlegessége is: szombaton és vasárnap fogadják azokat a felnőtt cserkészeket is, akiknek fiatalabb gyermekeik vannak, és szeretnék velük megismertetni a cserkészetet.
Vajdaságban háromszáz aktív cserkész van. Az ilyen táborok alkalmat kínálnak arra, hogy a legkisebbekkel megszerettessék a cserkészetet.
– Sokkal fogékonyabbak, belenevelődnek a cserkészetnek a mentalitásába és gyermekkorukban megértik, hogy mi a lényege a cserkészetnek. Ahhoz képest, hogy hány magyar él Vajdaságban, az érdeklődés elég nagy – mondja Nagy Torma Blanka, a VMCSSZ Kiscserkész Munkacsoportjának a vezetője.
A kiscserkészek muzslyai táborát a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség önerőből, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával szervezte meg.
Nyitókép: Foglalkozás a legkisebbekkel



