2024. április 20., szombat

Falugazdászt kaphatnak

Mezőgazdasági lakossági fórum Szentmihályon

A hétszáz lakosú, bánáti Szentmihályon a legtöbben kertészkednek vagy pedig gabonatermesztéssel foglalkoznak. A határuk nem nagy, mégis Nagybecskerek zöldségpiacának fő ellátói. Tekintettel arra, hogy az itt élők legnagyobb része mezőgazdaságból él, ezért számukra fontosak az ágazatot érintő aktualitások.  

A Vajdasági Magyar Szövetség mezőgazdasági szakpolitikusai két hete járják a magyarlakta településeket, hogy tájékoztassák a termelőket arról, milyen támogatásokra számíthatnak az idén. Az eddigi összejövetelek mind nagy érdeklődés mellett zajlottak. Így volt ez kedd este a szentmihályi Faluházban megtartott lakossági fórumon is. 
– A titkárságnak a pályázatai március hónap folyamán fognak megjelenni. Ugyanúgy, mint az eddigi években, előszámlával is tudnak majd pályázni, és papíralapon, postai úton is el tudják majd küldeni a titkárságnak a pályázati kérelmeiket. Körülbelül egy hónapig fognak nyitva állni ezek a lehetőségek, és arra tudok biztatni minden vajdasági gazdát, hogy pályázzanak és használják ki ezeket a lehetőségeket – mondta Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes. 

A mezőgazdasági minisztérium minden eddiginél nagyobb keretösszeget szán a mezőgazdasági termelők támogatására. A hektáronként megnyerhető támogatások összege meghaladja a 40 ezer dinárt. 
– Az e-Agraron a bejegyzés meg lett hosszabbítva, a gazdaságok megújítása és a területalapú támogatás lekérésére. Kiírtuk és megjelentettük a kamattámogatott hiteleket. Ezek a beszélgetések mindig interaktívak szoktak lenni, és várjuk az észrevételeket, ötleteket, melyeket a gazdák fontosnak tartanak annak érdekében, hogy minél erősebb háttérrel kezdhessék az évet – nyilatkozta Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár. 

Fennáll a lehetősége annak, hogy heti egy alkalommal Szentmihályra is ellátogasson a Muzslyán és Magyarittabén szolgálatot teljesítő falugazdász. Ez fontos segítség lehet a szentmihályi termelőknek.  
– Hogyha van rá egy mód, és kapunk egy irodahelyiséget, akkor legvalószínűbben a jövő héttől kezdve szerdai napon a falugazdászunk kijön ide. Megpróbáljuk, megnézzük, a termelők mennyire tartanak igényt erre a szolgáltatásra, és ha van rá igény, akkor azt az egy napot a falugazdászunk itt tölti. Ha fél nap is elég lesz, meglátjuk majd menet közben, akkor arra az időszakra jön ki –  mondta Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke.

Nyitókép: Megtelt a Faluház nagyterme (Fotó: Kecskés István)