2024. május 8., szerda

Megtartó erő a szórványban

Kezdődik a 15. tordai kukoricafesztivál

Ma kezdetét veszi Tordán a tizenötödik Kukoricafesztivál. A szervezők színes programokkal készülnek, abban bízva, hogy minden korosztály megtalálja a maga számára a legvonzóbbat. A rendezvényre Dobai Jánossal, a tordai helyi közösség tanácsának elnökével tekintettünk vissza.

– Tizenöt évvel ezelőtt az Orgonavirág Hagyományápoló Csoport akkori vezetőségétől jött az az ötlet, hogy mivel a tordaiak tavasszal ünneplik a falunapot és a templombúcsút, jó lenne még egy olyan rendezvény, amely összehozhatja a helyieket. Mivel nyáron nagyon sok helyen szerveznek aratóversenyeket, valami másban kezdtünk gondolkodni, és akkor támadt az az ötletünk, hogy ősszel szervezhetnénk kézi kukoricatörő versenyt egy-két kisebb tartalommal feltöltve – kezdte a visszaemlékezést a tanácselnök.

Dobai János tanácselnök (Vidács Hajnalka felvétele)

Dobai János tanácselnök (Vidács Hajnalka felvétele)

Torda mindig is nagy kukoricatermesztő pontnak számított a közép-bánáti régióban, még most is a legnagyobb területeik azzal vannak bevetve, így ez az ötlet logikusnak tűnt. Akkoriban ilyen versenyt sehol sem szerveztek Vajdaságban, így ez egy egyedülálló, hagyományápoló megmozdulásként indult el tizenöt évvel ezelőtt. A rendezvény céljaként a tanácselnök a hagyományaink megörökítését, illetve átadását jelölte meg a fiatalabb nemzedék számára.

– Ma már egészen másképp szedik a kukoricát. Kombájnokkal nagyon gyorsan befejezik azt, és egyre kevesebben tudják, hogy hogyan is kell kézzel törni a kukoricát, levágni a szárat, majd azt kúpokba rakni, lefosztani a termést, és azt a góréba rakni. Nekünk az volt a célunk, hogy valamilyen módon, ahogyan szüleink, nagyszüleink dolgoztak régen, azt megőrizzük – mesélte Dobai János.

A tordaiak büszkék arra, hogy minden évben egyre többen neveznek be a kézi kukoricatörő versenyre, és hogy az idén tizenhat csapat jelezte részvételi szándékát. Ami pedig a többi kísérőrendezvényt illeti, az évek során folyamatosan bővültek a tartalmak az igényekhez és a pénzügyi lehetőségekhez, a támogatásokhoz mérten, először csak a hagyományos ízek főzőversenyével, majd a pálinkaversennyel, a művelődési műsorral, az utóbbi időszakban kézműves foglalkozásokkal, old timer és tűzoltósági bemutatóval, koncertekkel, így az elmúlt években fesztivállá nőtte ki magát az esemény.

A hagyományos ízek főzőversenyét arra építették a szervezők, hogy munka után az ember megéhezik. Farkas Évától, az Orgonavirág Hagyományápoló Csoport elnökétől megtudtuk, hogy a Kukoricafesztiválnak ez a tartalma az egyik legtömegesebb, és minden csapat olyan ételt főz, ami otthon is hagyományosnak vagy kedvencnek tekinthető. Készült már itt ilyenkor marha-, birka-, disznópörkölt és tarhonyapaprikás, de rántott leves is, sőt malacot és bárányt is szoktak forgatni. Az elnöknő elmondta, hogy a tordaiak leginkább a verseny napján jelentkeznek be, de az idén is legalább negyven csapat részvételére számítanak, sőt az is kiderült, hogy az egyik helyi csapat negyvenöt fővel jelentkezett be.

– Búcsúkor, illetve falunapkor mindenki vendéglátónak számít, így ilyenkor a helyiek nem nagyon vesznek részt a csirkepaprikás-főző versenyen, de amikor a kukoricafesztivált tartjuk, akkor mindenki jön és főz. Számunkra ez nagy öröm, ráadásul rengeteg finom étel készül ilyenkor – mesélte Farkas Éva.

Farkas Éva, az Orgonavirág Hagyományápoló Csoport elnöke (Vidács Hajnalka felvétele)

Farkas Éva, az Orgonavirág Hagyományápoló Csoport elnöke (Vidács Hajnalka felvétele)

Torda számára jelentős, hogy mások is felismerték a rendezvény fontosságát, támogatják is azt, illetve sokan részt is vesznek rajta.

– Kicsi közösségnek számítunk, de még mindig elegen vagyunk ahhoz – az összes civil szervezettel összefogva –, hogy tegyünk azokért, akik itt maradtak. Ilyenkor a lakosság száma megsokszorozódik, ez sok energiát ad nekünk, megtartó erő a számunkra, és arra ösztönöz bennünket, hogy tartsunk ki – vette a szót vissza Dobai János.

Ma a magyarországi Ismerős Arcok együttes is fellép a fesztiválon, és Torda büszke arra, hogy erre is megtalálták a megfelelő csatornákat.

– Számunkra mindig is lényeges volt, hogy egy nagyobb, ismertebb együttes mellett a helyi, illetve a környékbeli együtteseknek is lehetőséget biztosítsunk a bemutatkozásra nagyobb közönség előtt, hisz ez egy egyedülálló alkalom arra, hogy ők is egy kis népszerűségre tegyenek szert – zárta gondolatait Dobai János.

Az idei Kukoricafesztivál támogatói Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Mol/Új Európa Alapítvány, a Magyar Nemzeti Tanács, Torda Helyi Közössége és Bégaszentgyörgy Önkormányzata.

A tizenötödik tordai Kukoricafesztivál programja

Ma 19 órai kezdettel az udvarnoki Gúth Emilia, 19:30-kor a magyarországi Ismerős Arcok, 21:30-kor a törökbecsei Playboys együttes szórakoztatja majd a közönséget, az ifjúsági otthonban pedig lemezlovasok szórakoztatják az elektronikus zenék kedvelőit.

Holnap 9.30-kor a helybeli sportközpontban ünnepi megnyitóval kezdődik a rendezvény, ezt követően a részvevők kivonulnak a kukoricatáblákhoz, ahol 11 órakor kezdetét veszi a kézi kukoricatörő verseny. A főzőverseny 13 órakor kezdődik a sportközpontban, itt hirdetik majd ki az idei kukoricatörő verseny eredményeit is. A látogatókat ezen a napon is gazdag zenei műsorral várják, melyben fellép az Azzuro Band, valamint Palatinus Ervin. A tűzoltók habpartit rendeznek.

Vasárnap a programsorozat a tordai halastón megszervezett horgászversennyel zárul. Az érdeklődőket pénteken és szombaton is lacikonyha, sörsátor, élőzene, kézművesek és más kirakodók mellett vidámpark is várja.

Nyitókép: A tordai Sportközponttal színes programokkal várják az érdeklődőket (Vidács Hajnalka felvétele)