2024. május 9., csütörtök
TORDA

A tizenötödik Kukoricafesztiválra készülnek

A hétvégén, szeptember 15-én, 16-án és 17-én, tehát pénteken, szombaton és vasárnap tartják meg a tordaiak hagyományápoló, helyi szokásokat bemutató rendezvényét, a Kukoricafesztivált, amelyet az idén tizenötödik alkalommal szerveznek meg.

A több napos fesztivál célja, hogy bemutassa szüleink, nagyszüleink őszi mezőgazdasági termékeinek betakarítási szokásait – elsősorban a kézi kukoricatörő verseny által –, de a szervezők számos más programmal is készülnek, a hagyományos magyar ízek főzőversenyével, a pálinkaversennyel, az őszi termékekből készült ételek bemutatásával, melyeknek szintén a hagyományaink, a kultúránk, az identitásunk és az anyanyelvünk megőrzése mellett a falusi turizmus fejlesztése a célja.

A pénteki nap a koncertekről szól majd. 19 órai kezdettel az udvarnoki Gúth Emilia, 19:30-kor a magyarországi Ismerős Arcok, 21:30-kor pedig a törökbecsei Playboys együttes szórakoztatja a közönséget, az ifjúsági otthonban pedig lemezlovasok szórakoztatják az elektronikus zene kedvelőit.
Szombaton 9.30-kor a helybeli sportközpontban ünnepi megnyitóval kezdődik a rendezvény, ezt követően a részvevők kivonulnak a kukoricatáblákhoz, ahol 11 órakor kezdetét veszi a kézi kukoricatörő verseny. A főzőverseny 13 órakor kezdődik a sportközpontban, itt hirdetik majd ki az idei kukoricatörő verseny eredményeit is. A látogatókat ezen a napon is gazdag zenei műsorral várják, melyben fellép az Azzuro Band, valamint Palatinus Ervin és társai. A tűzoltók habpartit rendeznek.

Vasárnap a programsorozat a tordai halastón megszervezett horgászversennyel zárul.

Az idei Kukoricafesztivál támogatói Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Mol/Új Európa Alapítvány, a Magyar Nemzeti Tanács, Torda Helyi Közössége és Bégaszentgyörgy Önkormányzata.

Nyitókép: A rendezvény plakátja