2024. május 11., szombat

Párját ritkító rendezvény

Tizenöt éve tölti meg Oromhegyes utcáit a traktorfesztivál

Az oromhegyesiek, de az egész környék ünnepnapja volt a vasárnap. Mindazok számára, akik mezőgazdasággal foglalkoznak, de azoknak is, akik csak traktorrajongók, egyaránt nem csak kikapcsolódást jelentett a tizenötödik alkalommal megrendezett Traktorfesztivál, hanem a várva várt napot, amikor az egész falut megtöltötték az emberek és természetesen a traktorok, illetve a traktoron, traktorokban ülők. Sokan voltak azonban olyanok is, akik nem neveztek be járműveikkel semmilyen ott zajló versenybe, hanem a látványosság és a szórakozás, a szabadban, kilenc bográcsban főtt birka- és marhapörkölt vonzotta őket. Arról nem is beszélve, hogy az eseményt még sokszínűbbé és igazán szórakoztatóvá tették a horgosi, népviseletbe öltözött táncosok, a helybeli lakodalmas zenekar, a Kurina Trió és Szabó Dékány Zsófia, majd pedig a magyarországi vendégfellépők, akikre ugyancsak sokan voltak kíváncsiak. Kaczor Feri mulatós zenét, míg az Irigy Hónaljmirigy szórakoztató zenét hozott Oromhegyesre és a színpad előtti, de az Atlantis Garden teljes területét is betöltötte nem csak a traktorok füstje, hanem az ételeké, és az egész idő alatt jókedvet garantáló zene.

Egy rendezvény sikerességét nem a tömegességében kell elsősorban mérni, de azért mégis hozzátesz a hangulathoz az, ha a hömpölygő tömeg, az azonos érdeklődésű emberek egy helyen találkoznak.

(Gergely Árpád felvétele)

(Gergely Árpád felvétele)

Oromhegyesen már kora reggel dübörögtek az utcák az érkező traktoroktól, melyek a falu szélén lévő, a rendezvény helyszínéül szolgáló Atlantis diszkó udvarában és az azt övező hatalmas téren gyülekeztek. Innen aztán fél kilenckor nagy dudálás közepette végigvonultak a falu utcáin, ahol a helyi lakosok is megtekinthették a különböző fajtájú és korú traktorokat. Mintegy százötven jármű sorakozott fel és egy órára kiürült a rendezvény helyszíne, ehelyett a falu fő utcáján pompáztak. Majdnem sikerült is elérni az álomhatárt, ahogy a fő szervező, Bilicki Nándor fogalmazott: „a kétszáz az álomhatár”. Még egy kicsi, és ez is meglesz. A környék egyik legnagyobb rendezvénye ismét hozta a formáját, az időjárás is kedvezett, minden adott volt ahhoz, hogy a tizenötödik Traktorfesztivál Magyarkanizsa község egyik legnagyobb eseménye sikeres, emlékezetes és a falu hírnevét öregbítő legyen. Bilicki Nándor már a kora reggeli óráktól, óriási szervezőcsapattal a háta mögött vasárnap örömmel nyugtázta, hogy minden a tervek szerint alakul.

– Az idén tizenötödik alkalommal szerveztük meg ezt a hiánypótló fesztivált. Már csak azért is népszerű és fontos ez a rendezvény, mert a környékbeli települések mindegyikén óriási jelentőségű a mezőgazdaság. Fő tevékenységnek mondható, akár itt a településen, Oromhegyesen is, ezért is érdekli az embereket. Az elmúlt években sok gazdának sikerült is a pályázatok révén új traktorokat beszerezni, főként a Prosperitati Alapítvány támogatásainak tudható ez be. Nagy örömünkre rengeteg traktor érkezett a mai nap folyamán, már kora reggeltől. Elmondhatom, hogy ilyen eddig még nem fordult elő, hogy ennyi traktor legyen. Egy szervezőnek ennél nagyobb öröm nem is lehet, mikor látjuk, hogy a rendezvényünk sikeres, évről évre nagyobb és nagyobb a fesztivál! Hihetetlen, hogy ennyien eljönnek – mondta Bilicki Nándor.

(Gergely Árpád felvétele)

(Gergely Árpád felvétele)

És valóban hihetetlen volt, ami az Atlantis környékén történt, hisz amerre nézett az ember, árusok, programok, traktorok, jókedvű emberek voltak. A kiváló szervezésnek köszönhetően a diszkó környékén a gasztronómia volt a hangsúlyos, a zöld területen a családok, a gyerekek találhatták meg a nekik tetsző programot, a színpad melletti sátorban a zenét lehetett élvezni és az ebédet megfelelő körülmények között elfogyasztani. A parkoló részen a traktorok között lehetett nézelődni, az Agrotechnél még tájékozódni is lehetett az újdonságokról, a kinti részen pedig zajlottak az ügyességi versenyek délig, ebédidőig, majd kicsit megpihentek és folytatták a versenyeket, a színpadon pedig felvonultak a fellépők.

Az ügyességi versenyekre is sokan beneveztek. A legnépszerűbb volt gyorsulás, a traktorszépe és a tolatási verseny. Ezen kívül megmérettethették magukat ls traktoraikat még eszközkapcsolásban, súlyhúzásban, erősségben is. Ötven traktoros vett részt ezekben, de traktor nélküli versenyszámokat is lebonyolítottak, ilyen volt például a beolajozott gumicsizma távolba dobása.

A legfitalabb traktort nem régiben vásárolták, míg a legidősebb már a hatvan éves kort is bőven túllépte, de például saját kezűleg, otthon készített kistraktort is meg lehetett csodálni Oromhegyesen vasárnap, ahol reggeltől estig tényleg minden a traktorról és a szórakozásról szólt.

Nyitókép: (Gergely Árpád felvétele)