2024. május 9., csütörtök

Egyenlő esélyekkel

A magyarkanizsai Fészek Napköziben segítenek a felzárkóztatásban

Magyarkanizsán öt hónapja nyitotta meg kapuit az önkormányzati alapítású és finanszírozású Fészek Napközi épülete, ahol azoknak a gyerekeknek nyújtanak segítséget, akik kicsit sántikálnak a tanulásban. A Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ berkeiben, de külön épületben működő létesítménybe most tizenöt tanuló jár, és a jó hír, hogy a nyári szünetben is fogadják őket. A kis létszám lehetővé teszi, hogy mindenkire jusson kellő odafigyelés és idő. A nevelők, akik a gyerekekkel foglalkoznak, úgy fogalmaztak, hogy kialakították náluk a tanulási szokásokat, illetve az alapvető illemszabályok betartását, és mindenkinél fejlődést tapasztaltak. Elmondták, hogy látni lehet a gyermekeken az igyekezetet, összekovácsolódott a csapat, ezért több mindenben kisegítik egymást. Kevesebbet csúfolódnak, veszekednek, meglátják a jót és a rosszat. A beszédben való fejlődésnél tapasztaltak jelentős javulást a nevelők, a gyermekek szebben ki tudják fejezni magukat, a mondatok szerkezete helyesebb, gyarapodott a szókincsük. A matematikai feladatok elmagyarázásában hetente három alkalommal kaptak segítséget Barát Máriától. Tolnai Csaba, a központ igazgatója is hangsúlyozta, hogy szembetűnő változás tapasztalható a gyerekeknél.

Kedden Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere is meglátogatta a Fészek Napközit, beszélgetett a nevelőkkel és a gyerekkel is, akik nagyon örültek a látogatásnak és annak, hogy találkozhatnak a polgármesterrel. Be is mutatták neki tudásukat, szavaltak neki. Fejsztámer Róbert elmondta, hogy az önkormányzat továbbra is támogatni fogja az intézményt, és mindent megtesznek azért, hogy mindenki egyenlő esélyekkel induljon, és akiknek pluszsegítségre van szükségük, helyben megkapják. Terveik szerint Horgosra is kiterjesztik ezt a szolgáltatást. 

Nyitókép: Puskás Károly felvétele