2026. február 27., péntek

Magyarkanizsán kötött ki a tényfeltáró

A vajdasági Folyami Polgárnaszád rendezvénye

Péntek este a magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózóakadémia adott otthont annak a rendezvénynek, mely a Folyami Polgárnaszád elnevezést viseli, és első alkalommal szervezte meg a Magyar Nemzeti Tanács Magyarkanizsán. A tényfeltáró esemény alkalmat teremtett a találkozásra és a párbeszédre, továbbá a közösségi kapcsolatok megerősítésére is. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által elindított országjáró program még tavaly útjára indult Magyarországon, és először mutatkozott be Vajdaságban.

Petán Péter (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Petán Péter (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

A rendezvény kezdetén felszólalt Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere, Petán Péter, a CÖF-COKA médiaigazgatója, Heizler Norbert, a Civil Összefogás Fórum operatív igazgatója és Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A fórum célja, hogy közelebb hozza a közéleti kérdéseket az emberek mindennapjaihoz, és lehetőséget adjon a tényeken alapuló, nyílt beszélgetésre, melyekre Magyarkanizsán bőven volt alkalom. A felszólalók beszédeikben rámutattak a vajdasági magyarság helyzetére, és szóba kerültek a jövőt illető lehetőségek is.

A teltházas találkozóra sokan érkeztek, még távolabbról is, akik fontosnak tartják a vajdasági magyarság jövőjét is, hisz Magyarkanizsán az erről való értekezés is fontos részét képezte a találkozónak. Megkerülhetetlen téma volt a polgári, nemzeti kormányzás tizenhat éve tettekben és számokban, melyekről szintén hallhattak a résztvevők. Az előadók pedig hangsúlyozták, hogy az eddig elért eredményeket meg kell védeni, ez mindannyiunk közös érdeke.

Az estet pedig a Kormorán együttes fergeteges nagykoncertjével koronázzák meg Magyarkanizsán.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A tényfeltáró esemény alkalmat teremtett a találkozásra és a párbeszédre, továbbá a közösségi kapcsolatok megerősítésére is (Fotó: Gergely Árpád felvétele)