Sorrendben tizenharmadik ülését tartotta a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület csütörtökön a városháza dísztermében. A képviselők tizenhét napirendi pontot vitattak meg, melyek a község stabil működését és további fejlődését szolgálják. A pontok mindegyikét el is fogadták a viták nélkül lezajlott ülésen. A legfontosabb pontokról a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt magyarkanizsai frakcióvezetői is beszámoltak.
Pletikoszity Tibor (VMSZ) elmondta, hogy összességében olyan döntések születtek, amelyek a családok támogatását, a közszolgáltatások biztonságát és Magyarkanizsa kiszámítható fejlődését szolgálják.
– Döntöttünk a helyi kommunális illetékekről szóló rendelet módosításáról. Emellett megindítottuk több horgosi ingatlan köztulajdonba történő beszerzésének eljárását, piaci értéken, közvetlen egyezséggel. Ezek a lépések hosszú távon közösségi fejlesztéseket és infrastrukturális beruházásokat alapozhatnak meg.
Fontos családpolitikai döntés született a harmad- és negyedszülött gyermekek óvodai költségeinek teljes átvállalásáról szóló rendelet módosításával, amely tovább erősíti a nagycsaládok támogatását községünkben. Módosítottuk továbbá a térítésmentes tömegközlekedésről szóló rendeletet, valamint a vendéglátóhelyek nyitvatartásának szabályozását is, figyelembe véve a lakosság és a vállalkozók érdekeit.
Az ülésen jóváhagytuk a Szabadkai Regionális Hulladéktároló 2026. évi üzletviteli programját és a költségvetési eszközök felhasználásával kapcsolatos különprogramját is, biztosítva a hulladékgazdálkodás zavartalan működését.
Elfogadtuk több intézmény 2026. évi munkatervét is – köztük a Magyarkanizsai Vöröskereszt, a Szociális Központ, a sportszövetség, a Rendkívüli Helyzetek Községi Törzskara, valamint több oktatási és fejlesztési intézmény programját – foglalta össze Pletikoszity Tibor.
Teslić Zoran (SZHP) hangsúlyozta, hogy a képviselők egyhangúlag, egyetértésben szavazták meg a napirendi pontokat, melyek közül kiemelendő a nagycsaládosok támogatása. A képviselő felszólalásában arra is rámutatott, hogy milyen jó munkát végeznek a községben, hisz Magyarkanizsa élen jár az állami házvásárlási pályázaton való sikeres részvételben, ugyanis eddig 159 család feje fölé ker-lt tető, és teremtettek otthont maguknak a pályázók ilyen módon.
Az ülésen hallhatták a Vöröskereszt, a Regionális Pedagógus-továbbképző Központ, a Magyarkanizsai Szociális Központ és a Szociális Szolgáltató Védelmi Központ, valamint a Tisza Menti Regionális Fejlesztési Központ terveit is. Mindegyik intézmény esetében elmondható, hogy stabilan működnek és a megkezdett, a fejlődést előtérbe helyező úton haladnak.
Nyitókép: A családpolitika kapott nagy hangsúlyt (Fotó: BJK)


