Tíz napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők csütörtökön a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület sorrendben kilencedik ülésén. A pontokat kivétel nélkül el is fogadták, csupán a Tisza Menti Vízművek beszámolójára reagált az ellenzék.
Az ülés végén a hatalmi koalíció tagjai és az ellenzék képviselője is kiemelte a legfontosabb tudnivalókat.
Pletikoszity Tibor, a Vajdasági Magyar Szövetség magyarkanizsai frakcióvezetője elmondta, hogy elindították az eljárást a Horgos kataszteri község területén található két telek piaci áron, közvetlen egyezséggel történő köztulajdonba vételére, melyre az oktatás kibővítése céljából lesz szükség.
– Módosult a civil szervezetek közérdekű programjainak támogatására vonatkozó rendelet. A cél, hogy a községi költségvetésből biztosított eszközök elosztása átlátható legyen és szabályozott módon történjen. Elfogadtuk a szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft., valamint a horgosi Tisza Menti Vízművek Kft. 2025. évi üzletviteli programjainak első módosítását is. Döntés született a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény 2025. évre vonatkozó nevelési és oktatási programjának gazdasági áráról. A szülőknek a piaci ár kb. 1/5-ét kell fizetniük. A testület elfogadta a teljes körű pénzellátás jóváhagyását a martonosi ipari övezetben található egyes telkeken a hiányzó közmű-infrastruktúra kiépítésére, valamint egy új szerviz út kialakítására. Ez egy új beruházás megvalósításához elengedhetetlen volt – emelte ki Pletikoszity Tibor.
Teslić Zoran, a Szerb Haladó Párt tagja elmondta, hogy a napirendi pontokat a képviselők többsége pozitívan bírálta el, és pozitívan is értékelték szavazataikkal – fogalmazott a képviselő.
– Az ülésen döntés született a helyi önkormányzati tanács új tagjáról Kovács Andrea személyében. Az ülés konstruktív légkörben zajlott, a napirendi pontokat a megadott sorrendben vitattuk meg. A résztvevők elkötelezettsége jól tükrözi, hogy mindenkinek fontos a község fejlődése. A községi vezetőség azért dolgozik, hogy a továbbiakban is átlátható, hatékony és a közösség érdekeit szolgáló döntéseket hozzon – mondta.
Vladimir Hajder, a Szabad Polgárok Mozgalmának részéről elmondta, hogy egy napirendi pontot szeretne kiemelni, ez pedig a Tisza Menti Vízművek 2025. évi üzletviteli programjainak első módosításai.
– Az ötödik napirendi pont, mely a horgosi Tisza Menti Vízművek üzletviteli programjára vonatkozott, kérdéseket vetett fel bennünk, és voltak olyan elemei, ami miatt nem támogattuk. A vállalat reprezentációra szánt összegét, valamint a nem ott dolgozók juttatásait indokolatlanul magasnak tartjuk. Javaslatot adtunk továbbra arra is, hogy a villanyórák leolvasásában segíteni kellene a lakosoknak, amennyiben sor kerülne az elektronikus módszerre – emelte ki a képviselő.

Nyitókép: A tíz napirendi pont mindegyikét elfogadták a képviselők (Fotó: Bajić Jenei Klementina felvétele)