2024. október 3., csütörtök

Együtt élünk és összetartozunk

Falunap Adorjánon

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik.

A 826 éves Tisza menti faluban pénteken délután megadták a módját az ünneplésnek. Immáron huszonhat éve ülik meg méltón Adorján napját, amelyre mindig sokszínű programmal készül a település apraja-nagyja és az őket összefogó vezetőség. Az ünnepség az iskola udvarában megnyitóval vette kezdetét, majd művelődési műsor következett. A helyiek mellett a közélet és a politikum képviselői is megtisztelték jelenlétükkel az eseményt.

A közönség soraiban ott ült Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere, Kónya Róbert tartományi parlamenti képviselő, Rigó Pál Zsófia, az MNT alelnöke, Szepesi Zoltán iskolaigazgató, Orcsik Károly plébános, Pálfi Ervin, a magyarkanizsai helyi közösség tanácsának elnöke, a magyarkanizsai községi tanács tagjai közül néhányan, valamint Balotaszállás, Adorjánháza és Csanytelek testvértelepülések képviselői.

A falu apraja-nagyja fellépett az ünnepi műsorban (Gergely Árpád felvétele)

A falu apraja-nagyja fellépett az ünnepi műsorban (Gergely Árpád felvétele)

A megjelenő ünneplőket és a vendégeket Adorján helyi közösség tanácsának elnöke, Borsos Csaba köszöntötte, aki ünnepi beszédében szólt a közelmúlt fejlesztéseiről, összegezte a sikerre vitt projekteket, és a szép eredményt elért helyi sportolókról sem feledkezett meg. Úgy fogalmazott, hogy lehetőségeikhez mérten mindig azért dolgoznak, hogy fejlesszék a közösségüket.

– Azon fáradozunk, hogy lakosaink jól érezzék magukat szülőfalujukban, mivel mindannyian tudjuk, hogy egy falut nem a kövek s az azok mögött álló évek száma, hanem a benne élők személyisége tehet csak naggyá. Településünk az elmúlt évszázadok alatt sokat változott, minden kor, minden nemzedék hozzátett valamit ahhoz a képhez, amely ma Adorjánt jelenti. Valamiért mindannyian szeretjük ezt a tájat, mindannyiunknak más-más oka van arra, amiért itt érzi otthon magát. Együtt élünk és összetartozunk. Közösen élünk át szép és nehéz pillanatokat. Építjük és szépítjük otthonunk, vagy éppen közösségi munkát végzünk – mondta egyebek között Borsos Csaba. Emellett kitért arra is, hogy a Szőke Tisza Művelődési Egyesület vagy épp a Tisza Labdarúgóklub, illetve a sportlövőik is a falu hírnevét öregbítik, csakúgy mint a fiatalok, akik közül Ladányi Lívia kajakos ért el kiváló eredményeket, Pilisi Zsófia, Pilisi Evelin és Pilisi Barbara pedig úszásban jeleskednek a nagy versenyeken, és rendre hozzák haza, Adorjánra a díjakat.

Az idén fejezték be az egészségház teljes körű felújítását, amiért a magyarkanizsai önkormányzatnak mondott köszönetet Borsos Csaba, míg az utcanévtáblák és a faluba érkezőket köszöntő táblák is megújultak a tartományi titkárságnak köszönhetően, a Magyar Nemzeti Tanács pedig a művelődési otthon új székeit biztosította – hangzott el az ünnepi beszédben, amely után művelődési műsor vette kezdetét. A színvonalas programban a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki megmutatta tehetségét és a faluja iránti szeretetét is, hisz akik itt élnek, azt vallják, hogy Adorjánon összetartó közösségben telnek dolgos hétköznapjaik. Az ünnepnapok elmaradhatatlan része a hálaadás, amelyre szentmisén került sor a helyi római katolikus templomban. A falunapot ünnepi vacsorával zárják.

A szentmise elmaradhatatlan része a falunapnak (Gergely Árpád felvétele)

A szentmise elmaradhatatlan része a falunapnak (Gergely Árpád felvétele)

Nyitókép: Borsos Csaba, Adorján helyi közösség tanácselnöke köszöntötte a vendégeket és az ünneplőket (Gergely Árpád felvétele)