2024. október 14., hétfő

Beiktatták az új képviselőket

Magyarkanizsán ülésezett a képviselő-testület

Az új összetételű magyarkanizsai községi képviselő-testület csütörtökön tartotta meg második rendes ülését, amelyen mindössze hat napirendi pontot vitatott meg. A rövid idő alatt lezajlott ülés első négy napirendi pontja az új képviselők jelölése és beiktatása volt. A Vajdasági Magyar Szövetség részéről Pálfi Krisztián, míg a Szerb Haladó Párt berkeiből Eleonora Tolić, Gordana Nikolić és Siniša Gmijović ülhetnek be a képviselői székekbe a döntéshozók közé.

Az ülés végén még két napirendi pont került terítékre, melyekről a frakcióvezetők az ülés végén külön be is számoltak. Zoran Teslić, a Szerb Haladó Párt tagja elmondta, hogy a negyedik napirendi pontot a Horgos településen lévő gáztranszferállomás kiépítéséről hozott határozat meghozatala képezte. A képviselők tehát elfogadták az új gázállomás építkezési tervét, ami új fejlesztési lehetőségeket nyit a község számára. Pletikoszity Tibor, a Vajdasági Magyar Szövetség magyarkanizsai frakcióvezetője pedig arra is kitért, hogy az utolsó, hatodik napirendi pont alatt Magyarkanizsa általános rendezési tervének módosítása és kiegészítése szerepelt, melyet szintén egyhangúlag elfogadtak a képviselők.

Nyitókép: Új képviselők kerültek be a magyarkanizsai döntéshozó testületbe (A szerző felvétele)