2024. június 13., csütörtök

Támogatás a civil szervezeteknek

Magyarkanizsán aláírták a szerződéseket

Szombaton reggel ötvenhárom civil szervezeti, egyesületi elnökkel írta alá a magyarkanizsai polgármester, Fejsztámer Róbert a támogatási szerződéseket a helyi Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban. Ezúttal összesen tizenhatmillió dinárt ítéltek oda a község területén működő egyesületeknek.

– Hosszú évekre visszamenőleg igyekszünk mindig egy kicsit növelni ezt az összeget, amivel a civil szervezeteket támogatjuk. Ez idén összességében 16 millió dinár, ebből 53 civil szervezetet tudtunk támogatni. Minden egyes közösségben, így Magyarkanizsán is, nagyon fontos a civil szervezetek munkája, hiszen így alakulhat ki a reagálás a társadalmi igényekre. Hálásak vagyunk azoknak az embereknek, akik beáldozzák a szabadidejüket, hétvégéjüket a civil szervezetbe fektetett munkájukkal. Fontos, hogy legyenek olyan civil szervezeteink, amelyek az élet sok területére  tudnak válaszolni, tudnak valamiféle megoldást nyújtani, az önkormányzat pedig direkt vagy indirekt módon, vagy közvetlen pénzügyi támogatással pályázatokon keresztül hozzájárul az ő tevékenységükhöz. Bízom benne, hogy lesz majd utánpótlás, tehát akik most a civil szervezetekkel foglalkoznak, azok gondolnak arra, hogy hogyan készítsék fel a fiatalokat erre a közösségi szerepvállalásra, mely nagy felelősség. Remélem, hogy még nagyon hosszú évekig azon kell majd gondolkodnunk,hogy milyen formában oldjuk meg a civil szervezeteink támogatását, olyan sokan lesznek, hogy ők mindig egy jelentős tételt képeznek a költségvetésen belül.

Aláírni a szerződést és a támogatásokat öröm, és utána végignézni a munkájukat, és annak a gyümölcsét mindenhol a községünk területén, na az lesz majd az igazi öröm – mondta Fejsztámer Róbert lapunknak nyilatkozva.

Nyitókép: Ötvenhárom szerződést írtak alá (A szerző felvétele)