2024. október 9., szerda

Nagyobb lefedettség, jobb körülmények

Szennyvízhálózat-bővítési munkálatok Horgoson

Magyarkanizsa község egyik legnagyobb településén, Horgoson a helyiek számára nagyon fontos beruházás zajlik. A Nyírfa utcában kezdődtek meg a szennyvízhálózat bővítési munkálatai a Kenderes (Vasiljevo) településrészen.

Csütörtök délután a helyszínen járt Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere, Nebojša Rakić alpolgármester és Dušan Glišić, a Tisza Menti Vízművek Kft. igazgatója. A javában tartó munkálatokat teljes egészében a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság támogatta, és a beruházás értéke mintegy 250 millió dinár.

Fejsztámer Róbert polgármester örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a munkálatok jól haladnak, és immáron Horgoson is bővül az eddig 40 százalékos lefedettség.

– A község területén Horgoson és Magyarkanizsán van egy-egy szennyvíztisztító. A magyarkanizsai kapacitásbővítését befejeztük, és ezzel több mint 95 százalékban le is fedtük a szennyvízelvezetést. Horgoson folytatjuk a munkát, ahol szintén van szennyvíztisztító. Amint ezek a munkálatok befejeződnek, az lesz a helyzet, hogy a község területén két olyan település is lesz, ahol valóban mindenféle törvénynek és környezetvédelmi szabálynak megfelelően tudjuk majd a szennyvizet kezelni. Ez a projekt a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság finanszírozásából jöhet létre, és nagy örömünkre sikerült ezt az alpolgármester közbenjárásával önrész nélkül megoldani – mondta Fejsztámer Róbert.

 

Az eddigi negyven százalékos, rossz arányú lefedettségi arány most másfél éven belül meg fog oldódni. Ezt hangsúlyozta többek között az alpolgármester is.

Nebojša Rakić elmondta, hogy ezzel a beruházással Magyarkanizsa után most Horgos mintegy 70 százalékos lefedettséget kap és egy eddig komoly gondot okozó probléma oldódik így meg. A munkálatoknak 500 nap alatt kell elkészülniük.
Dušan Glišić a helyszínen elmondta, hogy a munkálatok három fázisban történnek.

– Nagy köszönettel tartozunk a község vezetőinek, hogy elkezdhettük ezeket a munkálatokat a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság teljes anyagi támogatásával. Annál is inkább, mert a lakosság már türelmetlenül várta, hogy mielőbb elkezdjük a beruházást. Ezzel reméljük, hogy nem fejeződik be a fejlesztés, ugyanis további terveink is vannak, mégpedig az, hogy teljes egészében elkészüljön a faluban a szennyvízhálózat.

 

Nyitókép: A Nyírfa utcában kezdődtek meg a szennyvízhálózat bővítési munkálatai (Fotó: Bajić Jenei Klementina felvétele)