2024. október 16., szerda

Csendben, rendben Magyarkanizsán

Az óév búcsúztatása Magyarkanizsán csak éjfélkor járt utcai zajokkal, amikor többen tűzijátékot lőttek az égre. Ezúttal sem volt a Fő téren semmilyen szervezett újévvárás, sem fellépők, sem tűzijáték, így szinte egész este, éjjel csend volt a központban. 

Több vendéglőben, szinte mindegyikben, mely fellelhető a városban, és kicsit távolabb is, telt házzal ünnepelték a szilvesztert, sőt még a pótújévezésekre is színültig megteltek a helyek. Volt, ahol 6500 dinárt kellett fizetni az újévezésért, míg a pótújévért 4 ezret, teljes étel- és italfogyasztással, de akadt olyan hely is, ahol szilveszter estén 3500-at kértek, amihez saját zsebből kellett külön fizetni az italért. Sokan ünnepeltek otthon is. Rendbontás nélkül zajlott le mindkét nap.

Másodikán már a boltok is kinyitottak. A magyarkanizsai Természetjáró Egyesület tagjai szokásos évnyitó túrájukon Martonosra gyalogoltak. Az utcák másodikán még kicsit csendesebbek a megszokottnál, de szerdára már minden visszatér a régi kerékvágásba, egészen hétvégéig, a pravoszláv karácsony ünnepléséig.