2024. május 12., vasárnap

Ingyen halászlé a magyarkanizsaiaknak

A Holker vállalat jóvoltából senki se marad éhen

A magyarkanizsai városháza előtt karácsony böjtjén ingyen halászlevet osztottak a Holker magánvállalat jóvoltából. Immáron hagyománnyá vált, hogy minden év karácsonyán megszervezik ezt az eseményt, amikor főleg a rászorulókra gondolva, több száz kiló halból főtt halászlevet vihetnek haza a magyarkanizsaiak. Idén kétszáz kiló ponty, amúr és busa főtt tizenhárom bográcsban, tíz szakács gondos keze munkája által. Szecsei Szilveszter, az esemény megszervezője a kenyértől, a tésztán keresztül a halászléig mindent saját zsebből állt. Mint elmondta, neki is jólesett gyermekkorában, amikor az ínséges időben is megteríthették az ünnepi asztalt, ezért ő is gondol azokra, akiknek ez máshogy nem lehetséges, csak adományból. Azonban ebből a sok halászléből mindenkinek jutott, aki szerette volna, így egyedülállók is sorba álltak a városháza előtt, de sokan voltak olyanok is, akik a jó hangulat miatt látogattak ki. A meleg tea, a forralt bor is jólesett mindenkinek, mint ahogy az is, hogy Magyarkanizsán ezen a napon se volt senki egyedül. Szecsei Szilveszternek köszönhetően az is meleg ételhez jutott hozzá és karácsonyi hangulatban érezhette magát, akinek ez másképp nem lett volna adott.

Nyitókép: A magyarkanizsai városháza előtt 1400 adag halászlevet osztottak szét (A szerző felvétele)