2024. október 9., szerda

Éjjel-nappal védik Horgost

Addig marad a csendőrség, amíg csak kell

Horgoson a polgárok már nagyon szeretnének fellélegezni és valamelyest biztonságban érezni magukat. A múlt heti, migránsok közötti véres összecsapásnak nagy visszhangja volt, ami felsőbb körökig is eljutott. Napjainkban a csendőrség tagjai folyamatosan Horgoson tartózkodnak. Azt nem árulhatják el, hányan vannak, de szerda reggel többen is kivonultak a művelődési ház elé, amikor Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere és Nebojša Rakić alpolgármester helyszíni sajtótájékoztatót tartottak. 
A magyarkanizsai elöljárók elégedetten nyugtázták, hogy sokéves nyugtalanság után komolyabb figyelmet és nagyobb biztonságérzetet kapott a községbeli település, ahol mostanság igencsak elharapózott a migránskérdés. Nemcsak a Bácska birtokon voltak a migránsok, hanem bizony nagyon gyakran vonultak át a falun, jöttek bevásárolni, mára viszont egyet sem lehet közülük látni az utcákon sem éjjel, sem nappal. Fejsztámer Róbert polgármester elmondta, mindig hangsúlyozták, hogy nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik a migránskérdés megoldása, mégis minden erőfeszítésükkel azon voltak, hogy ahogy csak lehet, nőjön a horgosiak biztonságérzete. 
– Polgármesterként nagyon örülök, hogy hét év után egy nagyobb horderejű akció történik itt Horgoson. Igaz, hogy furcsán néz ki a művelődési ház parkolójában a megannyi csendőrautó, de a közbiztonság miatt fontos. Magát a migránsválságot mint világméretű problémát ezzel nem tudjuk megoldani, viszont látszik, hogy Horgos lakossága fellélegezhet. Nagyon gyorsan kellett lépni, hogy huszonnégy órában jelen legyenek, így pillanatnyilag a művelődési ház emeletét lakják be. Köszönjük, hogy volt reakció a Horgos környékén történtekre, és megjelentek a rendfenntartó erők. Az ittlétük erőteljes változást mutat az elmúlt hét évhez képest. Magyarkanizsa község számára Horgos és Martonos közbiztonságának növelése nagyon fontos, és reméljük, hogy a csendőrök mindaddig itt maradnak, ameddig szükség van rájuk – mondta a polgármester. Ugyanezt erősítette meg Nebojša Rakić alpolgármester is, aki elmondta, hogy a nap huszonnégy órájában rendelkezésre állnak a csendőrök, és addig maradnak, amíg csak kell.
– A már ismeretes, múlt heti események miatt a miniszter gyors reagálásának köszönhetően még aznap cselekedtek. Mintegy négyszáz migránst szállítottak el akkor Horgos környékéről, közülük nyolcvannyolcat fogságba helyeztek. A magyarkanizsai önkormányzat számára a horgosi és a környékbeli lakosok biztonsága a legfontosabb. Aleksandar Vučić elnök úr reakciójának köszönhetően Horgoson még aznap nagy változások történtek. Az önkormányzat nevében elmondhatom, hogy mindennaposak a tanácskozásaink, és igyekszünk a hatáskörünknek megfelelően a lehető leggyorsabban reagálni. A művelődési házban lévő csendőrök azért érkeztek, hogy szavatolják a polgárok biztonságát. Az elkövetkezőkben is az együttműködést tartjuk szem előtt, hogy a polgárainkat megvédjük. Az élet normalizálására és a Magyarországgal való jó együttműködésre is törekszünk! – mondta Nebojša Rakić.

Nyitókép: Puskás Károly felvétele