2024. október 10., csütörtök

Brummogó Képtár

Mackókiállítás nyílt Magyarkanizsán
Puskás Károly felvétele

Puskás Károly felvétele

Ki ne szeretné a puha plüssöket, melyek gyerekkorunktól kezdve egész életünkben kedvenceink lehetnek. A magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban most rendhagyó kiállítás nyílt hétfőn kora reggel, melynek első látogatói gyerekek voltak. A mackókiállítás a nemzetközi gyermekhét alkalmából talán még aktuálisabb, de a felnőtteknek is érdekes lehet egy sétát tenni a rengeteg plüssállat között.
Slađana Ivković Ivandekić gyűjteménye látható most a Képtárban, ami a tulajdonos elmondása szerint huszonnégy év alatt sikerült ilyen nagy számúra.
– Huszonnégy éve gyűjtőm a mackókat, ami úgy kezdődött, hogy babalátogatóba macit vittünk volna, ami nekem annyira megtetszett, hogy inkább otthon hagytuk. Ezután akárhová mentem, mindig vásároltam egyet, ha láttam a kínálatban. A saját, gyerekkori kedvenceim mellé tettem, és szép lassan az évtizedek alatt nagyra nőtt a gyűjteményem. Vannak reklámtermékek, karácsonyi macik, külön csak fehérek, de vannak egyediek is, akár száz évesek is. Összesen azt se tudom, mennyi van, olyan sok gyűlt össze, és szeretném, ha mások is örömüket lelnék a gyönyörködésben – mondta a gyűjtő.
A kiállítás október 2-a és 6-a között látogatható mindennap 9 és 15 óra között.

Nyitókép: Zsúfolásig megtelt a képtár macikkal (Puskás Károly felvétele)