2024. május 9., csütörtök

Csökkent a diáklétszám

A magyarkanizsai iskolákban is kevesebb a tanuló

Általános tendencia a diáklétszám-csökkenés, mely Magyarkanizsát sem kerüli el. Ennek ellenére az intézményvezetők folyamatosan a fejlesztéseken dolgoznak és a lehető legjobb színvonalat kívánják biztosítani a náluk tanulóknak. Magyarkanizsán a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola igazgatójával, Szepesi Zoltánnal beszélgettünk, aki nemcsak keserűségének tudott hangot adni, hanem számos jó dologról is beszámolt.

Mennyi diákjuk van?

– Az idei tanévet a magyarkanizsai általános iskolában 93 elsős kezdi, ami egy kicsit kisebb szám, viszont megtarthatjuk vele a tagozatainkat. A tanulók összlétszáma csökkent, 800-nál kevesebben lesznek az egész iskolában. A községben Oromhegyesen 35, Horgoson 47 elsős lesz. A tanulólétszám folyamatosan csökken. Tavaly például 425 felsősünk és 375 alsósunk volt, az idei ehhez képest kisebb, de nem drasztikus. Tízéves távlatban viszont sajnos szembetűnő.

Milyen újításokra került sor?

 – Sikeresen részt vettünk több pályázaton és több forráshoz jutottunk. A mi iskolánkban a kis tornaterem padlózatának felújítása történt meg, pályáztunk még sportszerekre és támogatást kaptunk az iskola videofelügyeleti rendszerének kiépítésére, ugyanakkor apróbb javításokat, újításokat is elvégeztünk. Folytatjuk a tanterem-felújítási programunkat is és két tantermet újítunk fel. A diákoknak pedig Magyarkanizsán fitneszre is lesz lehetőségük.

A martonosi intézményt is régóta tervezik már felújítani, az mikor várható?

– A martonosi iskolaépület felújítása egy régóta folyó program, készülnek az építészeti tervek és bízunk benne, hogy legkésőbb jövőre megkezdődhet az építkezés. A több mint százéves épületet gondoznunk kell.

Szaktanárokból van-e hiány?

– A mi iskolánkat is sújtja a szaktanár-hiány, különösen a természettudományi tantárgyak tekintetében, de például nyelvtanárok esetében ilyen gondunk nincs.

Hogyan várja az igazgató a szeptember elsejét?

– Az oktatás olyan terület, ahol ha mindent előkészítenek és mindenki tudja a dolgát, akkor nagyon jól és könnyen lehet dolgozni, de a munka előkészítése a legnagyobb kihívást igénylő feladat. Izgalommal várjuk mi is minden alkalommal a szeptember elsejét!