2024. október 16., szerda

Mit tudsz az egészségről és a Vöröskeresztről?

Általános és középiskolások versenye Magyarkanizsán

A versenyszellem megvolt, de elsősorban nem annak erősítése, hanem a Vöröskereszt népszerűsítése volt a cél kedden délután Magyarkanizsán. A Művészetek Házában tartott megmérettetésen általános és középiskolások mérték össze tudásukat, mely a későbbiekben is igen nagy hasznukra lehet. A már sok-sok éve megrendezett vetélkedő mindig családias hangulatban zajlik, és mindenki kap apró ajándékot is, a legrátermettebbeket pedig külön megjutalmazzák.

Hodik Erzsébet, a magyarkanizsai Vöröskereszt elnöke elmondta, hogy nagyon örülnek a verseny töretlen népszerűségének, és azt remélik, hogy ezáltal jobban megismertetik a gyerekekkel a szervezet tevékenységét is.

– Április 7-e az egészség világnapja, melynek apropóján évek óta gyakorlat, hogy vetélkedőt szervezünk. Két középiskolás és hat általános iskolás csapat nevezett be. Háromtagú csapatokban mérik össze tudásukat a tanulók, és négy munkaponton versenyeznek. Minden munkaponton tizenöt perc alatt kell megoldaniuk a kapott feladatokat. Különböző, a Vöröskereszthez kapcsolódó témákat dolgozunk fel. Ilyen a véradás, az emberkereskedelem, a helyes táplálkozás és a helytelen, melyre külön felhívjuk a figyelmet. Mindig tanszereket adunk jutalmul – mondta az elnök.

A középiskolások kategóriájában Szalkai Ádám, az általános iskolásoknál pedig Horváth Bernadett örülhetett a legjobbnak járó díjnak. 

Nyitókép: Jenei Klementina felvétele