A Tisza menti településen egészen bejáródott már az ökokert mozgalom, a Meta Terra Egyesületbe tömörülők mindegyike a biotermelést helyezi előtérbe.
Magyarkanizsa
Péntek este mutatták be az igazi moziélményt nyújtó magyarkanizsai Cnesa OMI nagytermében az Elk*rtuk című nagyjátékfilmet.
Több iskolaépület tartozik az Arany János Általános Iskolához Magyarkanizsa községben. A főépület Oromhegyesen van, emellett Oromon (ahova az újfalusi és a völgyesi diákok járnak), illetve Tóthfaluban is van kihelyezett tagozata.
A Turisztikai Desztinációs Menedzsment minden évben megjutalmazza azokat a községbeli egyéneket és szervezeteket, akik, illetve amelyek maradandót alkotnak annak érdekében, hogy az idegenforgalmat...
Az év első újszülöttjeit hagyományosan március elején látogatja meg Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere, aki mint mondta, azért várnak pár hetet, hogy baba és mama is felerősödjön, mire a látogatók megérkeznek. Ezúttal Horgosra és Magyarkanizsára került az ötvenezer dinár, amit a község ajándékoz, ezúttal a 2022-es év januárjában született kisfiúnak és kislánynak.
Vasárnap reggel Tóthfalu apraja és nagyja színes jelmezeket öltött, óriási ricsajt csapva vonult végig a falu utcáin. A felvonulást jelmezes lovasok vezették, akik régi hagyományainknak megfelelőn voltak beöltözve.

