2024. október 13., vasárnap

A kultúra, mely összetart

A magyar kultúra napját ünnepelték Kishegyesen

Kishegyes községben pénteken este ünnepelték meg a magyar kultúra napját. Az ünnepségre a bácsfektehegyi Bányai János Emlékházban került sor, ahol a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesület fiatal szavalói adták elő a Percek pillaközén című verses összeállítást. A rendezvényen tiszteletét tette többek között Balogh György, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulja, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke és Kovács Károly tartományi parlamenti képviselő. A produkció előtt a közönséget Sárközi István, Kishegyes község képviselő-testületének elnöke köszöntötte, majd Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője mondott ünnepi beszédet.

Juhász Bálint a kultúra összetartó erejéről beszél (Lakatos János felvétele)

Juhász Bálint a kultúra összetartó erejéről beszél (Lakatos János felvétele)

Juhász elmondta, hogy a kultúra a mindennapjaink része. Meglátása szerint anyanyelvünk összeköt bennünket, szorosabban, mint azt bárki gondolná. Teller Ede atomfizikus a végtelenül nehéz, de hihetetlenül logikus anyanyelvünket jelölte meg a saját és a Nobel-díjas magyar tudóstársadalom sikereinek kulcsaként. Az ügyvezető szerint a művelődés életünk minden szegletében jelen van, a kultúra tulajdonképpen az élet művelése. A magyarság végeláthatatlan kulturális értékeket tudhat magáénak, és nem véletlen, hogy értékeink közül épp a magyar himnusz születése vált a magyar kultúra ünnepévé – fogalmazott Juhász, majd arról is szólt, hogy a közösségünk a tűzhelyünk, ahol a dicséret és a magyar szó jelenti a lámpafényt. A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha feladatainkat a mindennapokban is elvégezzük, kulturális értékeinket megbecsüljük, tanulságait közvetítjük fiataljainknak. Az ügyvezető kiemelte, hogy közösségünk ismét megmérettetik, ezért cselekedni kell. Fontos, hogy ahogy idáig, úgy ezután is álljunk ki egymásért, egymás mellett – hangsúlyozta.

Hajvert Ákos, a VMVE elnöke a műsor során közölte, hogy a produkció úgy állt össze, hogy a Vajdaság különböző településein élő szavalók a bemutatás időpontjáig nem is próbálták el közösen. Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója a 25. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozón vetette fel, hogy meghív több mint 10 gyereket Sopronba, a magyar kultúra napjára, amennyiben elmondanak egy-egy verset. Így állt össze a műsor – számolt be Hajvert, majd elmondta, hogy a produkcióban részt vesz Szabó Vilmos (Topolya), Gallusz Áron (Zenta), Szabó Rebeka (Topolya), Szarka Kitti (Zenta), Lovas Jázmin (Zenta), Szarka Hanna (Zenta), Vajda Noa Pálma (Bácsfeketehegy), Török Emese (Bácsfeketehegy), Gál Flóra (Kishegyes), Hajvert Zalán (Bácsfeketehegy) és Kőműves Csenge (Kishegyes).