A múlt hétvégén ünnepi istentiszteletet tartottak a bácsfeketehegyi református templomban: a falu betelepítésének 240. és Orosz Attila lelkész szolgálatának 25. évfordulóját ünnepelték a hívek.
Orosz Attilával beszélgettünk az elmúlt negyed évszázadban betöltött hivatásáról, amelyet több szép pillanat és nehézség jellemzett.
Hogyan került a lelkészi pályára?
– Eredetileg más irányt terveztem, de végül a lelkészi hivatás felé vezetett az út. Jogi szakirányú középiskolát fejeztem be, Zentán érettségiztem. Szerettem volna továbbtanulni és jogi egyetemet elvégezni, s abba az irányba indultam. A katonai szolgálat után beiratkoztam az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karára, viszont közbejöttek a ’90-es évek háborúi. A behívóktól félve Magyarországon igyekeztem folytatni tanulmányaimat. A jogi pálya bonyolult, így azt nem tanulhattam, s kicsit az időből is kiestem. Az akkori nulladik előkészítő évfolyamra kerültem Budapesten, és magyar nyelvet, irodalmat és történelmet tanultam. Volt olyan gyerekkori álmom, hogy református lelkész legyek, de akkor még nem volt bennem igazán megérve. Ehhez külső és belső elhívatás is szükséges. Végül a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe iratkoztam be. Akkoriban az erdélyi egyházkörzet ideiglenesen befogadta a külföldi hallgatókat. Amikor megszereztem a lelkészi oklevelet, akkor Bácsfeketehegyen jelentkeztem Csete Szemesi István akkori püspök úrnál szolgálatra.
Hol kezdte a lelkészi pályát?
– Idehaza. Bácsfeketehegyi születésű vagyok, és a püspök úr maga mellé vett segédlelkésznek. Ez jó volt, mert egy év után le kellett tenni a második lelkészképesítő vizsgát, hogy önálló lelkész legyek, és ehhez le kellett tölteni a segédlelkészi évet. A püspök úr mellett végeztem kisegítő szolgálatot, nagyon sok temetés volt abban az időszakban, és volt utazó szolgálat is: a vajdasági szórványokba utaztam, és a nagyobb gyülekezetekben is helyettesítettem, amikor kellett. Így telt el egy év, majd a püspök adott ajánlást, letettem a vizsgát, és önálló lelkésszé váltam. Ezt követően még két évig a püspök úr mellett szolgáltam beosztott lelkészként, majd megüresedett a lelkészi állás Verbászon, s hét gyülekezet tartozott oda. Átvettem a gyülekezetet, majd kilenc és fél évig szolgáltam. Ez jó lehetőség volt számomra, akkor forrtam ki igazán lelkésszé. Amibe belebuktam, abba belebuktam, amit jól csináltam, azt jól csináltam, nem igazán szóltak bele a munkámba, így a saját hibáimon tanultam. Ahány gyülekezet volt, annyiféle mentalitás, megedzett a kapcsolattartás az emberekkel. Hálás szívvel gondolok vissza erre a szolgálatra, viszont 2013-ban Csete Szemesi István püspök úr nyugdíjba ment, és megüresedett a bácsfeketehegyi lelkészi állás. Erre pályáztam, és idekerültem az év június 1-jén.
Hogyan kezdődött az „itthoni” lelkészi pálya?
– Felmerült egy dilemma, hogy senki nem próféta a saját hazájában, ahogy Jézus mondta. Próféta nem is akarok lenni, hanem lelkész. Kicsit belefáradtam abba a rengeteg utazásba, és ezért váltottam. Ha máshol adódott volna lehetőség egy nagyobb gyülekezetre, akkor oda pályázok, de ilyen nem akadt. Ismertem a gyülekezetet, ebből a szempontból könnyű dolgom volt. Egy másik kihívás adódott, hogy pályám kezdetétől hitoktató vagyok, először ebben a gyülekezetben, majd később az iskolai hitoktatás feladatai is hozzám kerültek. Kicsit kényszerből sajátítottam el a tanári pályát, de élvezem az oktatást. Viszont így, hogy mindkettő a nyakamba szakadt, nagyon leterhelt szolgálat volt. Ehhez jött egy egyházvezetői szerep is, hiszen az akkori bácskai egyházmegye esperesi tisztségét is betöltöttem, ezáltal igazából nem volt szabadidőm. Valójában a mai napig nincsen, mert ez a nagy gyülekezet egész embert igényel. Hol hitoktatás van, hol gyülekezeti szolgálat, ez nem egyszerű feladat. Huszonöt év távlatából elmondhatom, hogy több mint 4000 igehirdetési szolgálatot tudhatok magam mögött.
Melyek voltak a legnagyobb kihívások és a legfelemelőbb pillanatok?
– A lelkésszé felszentelésem 2002-ben nagyon szép pillanat volt. Előtte az évfolyamtársakkal szentelték fel a lelkészeket, de én voltam az első, akit idehaza. Ekkor mutattuk be az Egy püspök élete című könyvemet, amelyet Ágoston Sándor püspök úrról írtam. Amikor az időm engedi, akkor egyháztörténeti kutatásokat is végzek. 2011-ben a bácskai egyházmegye esperesi tisztségébe beiktatásom volt felejthetetlen pillanat, majd 2013-ban a lelkészi tisztségébe beiktatás Bácsfeketehegyen. Ide sorolnám még a múlt vasárnapi istentiszteletet, amelyen a gyülekezet és a település 240 évéről emlékeztünk meg, és hálát adtunk Istennek a 25 éves lelkészi szolgálatomért. Ami a kihívásokat illeti, több száz temetésem volt az elmúlt 13 évben, és sok templomba járó hívő ember távozott. Jócskán lecsökkent a templom látogatottsága. Nem tudjuk megváltoztatni az embereket, ezért arra törekszem, hogy összetartsam a közösséget. Ez a küldetésem, ami nem egyszerű. Reménységre ad okot, hogy 150 hittanos diákunk van, s ez jövőképet ad, viszont kérdéses, hogy mennyire tudjuk beintegrálni őket a gyülekezetbe. A továbbiakban is töretlen hittel szeretném hirdetni az igét, és összekovácsolni a közösséget.
Nyitókép: Orosz Attila a kettős jubileum tiszteletére tartott istentiszteleten (Fotó: Lakatos János felvétele)
