2024. május 9., csütörtök

Nehéz évet zárt az Izida

Kevesebb pénzből gazdálkodott az egyesület tavaly – Új szolgáltatást szeretnének bevezetni

A bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület sérült és a fogyatékkal élő gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozik. Napközijükben napi szinten tartanak foglalkozásokat a felhasználóiknak. Papp Julianna, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy pályázataik nem találtak megértésre.

– Az elmúlt évben valahogy nem volt „népszerű” a fogyatékossággal élő emberek élete, mert egy kicsit kevesebbet gondolt rájuk a környezetük. Nagyon nehéz évnek mondhatjuk a tavalyit. Tudni való, hogy mi a pályázatokból élünk, és az elmúlt évben kilenc pályázatot adtunk át. Sajnos nem tanúsítottak irántunk akkora megértést, amekkorát megérdemeltünk volna. A beadott pályázataink közül csak kettő-három nyert támogatást. Az önkormányzattól nyertünk eszközöket a napközi foglalkozások lefedésére, ami csak egy minimális összeget biztosított. Ez nem volt teljesen elég a működésre, ezért szoktuk más pályázatokkal bővíteni. A szociális minisztérium három aktivitást biztosított számunkra tavaly. Igyekeztünk olyan aktivitásokat találni, amelyeknek tárgyi jellegű produktumaik vannak. Ezért volt érdekes számunkra a fazekasság, valamint a fűszer- és gyógynövények feldolgozása. Olyan régi szakmákat találtunk, amelyeket a felhasználóink tudnak művelni, és olyasmit készítenek, amit a háztartásokban is lehet használni. A háztartástan foglalkozásunk önállóságra tanítja ezeket a fiatalokat, ami ma már kicsit nehezebb, mert egy részük idősebb kort ért el – számolt be Papp, majd arról is szólt, hogy a Záporka Vers- és Prózamondó Találkozót is megtartották az elmúlt évben. A Vajdaság-szintű találkozó egyedülállónak számít vidékünkön. Ez az egyetlen magyar nyelvű rendezvény, amelyet fogyatékossággal élő vagy tanulásban akadályozott gyerekeknek, fiataloknak szerveznek. Az elnök arról is szólt, hogy minden év karácsonyakor, támogatói segítséggel, biztosítanak egy kis csomagot a felhasználóknak. Ez a mostani alkalommal csak saját forrásból valósult meg, támogatók híján.

A tavalyi év számos nehézsége ellenére az idei évnek optimistán áll neki az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület – mondta el Papp Julianna.

– Az idén szeretnénk egy új szolgáltatást bevezetni, a személyes kísérőt. Ennek kapcsán most végezzük a felméréseket, hogy hány fogyatékkal élő gyereknek lenne szüksége kísérőre, akár az óvodában, akár az iskolában. Ezzel is segíteni tudnánk a családok életét. Ennek a projektumnak még tavaly nekifutottunk, de nem találtunk megértésre. Ezért az idei évet arra szánjuk, hogy ezt jobban kidolgozzuk, és megvalósítsuk. Ez az év szintén nagyon nehéznek ígérkezik, mert napközi szolgáltatásunk 5 éves akkreditációval rendelkezik, ami le fog járni, és meg kell újítani. Ez komoly jogi munka lesz, és félő, hogy ehhez nem kapunk anyagi támaszt. Már megkezdtük a pályázatírást, reméljük, hogy több sikerünk lesz, mint tavaly. Szeretnénk továbbra is megtartani a műhelyfoglalkozásokat felnőtt felhasználóink számára. A fazekas- és a fűszernövény-feldolgozó műhelyt felújítottuk, így biztonságos, tiszta környezetben tudunk dolgozni – fogalmazott az elnök, majd kiemelte, hogy 2024 vonatkozásában a szakemberhiány jelenthet gondot számukra. Gyógypedagógusra, logopédusra lenne szükség a gyerekek foglalkozásaihoz, elsősorban magyar nyelven. A fazekassággal foglalkozó szakemberek külföldre távoztak, így ez is nehézséget jelent.

– Mindennek ellenére pozitívan nézünk előre. Ha kell, akkor kicsit erélyesebbek leszünk, mert tudjuk, hogy mi lenne megfelelő a fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok életében. Ezeket a célokat szem előtt kell tartanunk – mondta el Papp Julianna.

 

A Záporka találkozó egyedülálló rendezvény környékünkön (Lakatos János)

A Záporka találkozó egyedülálló rendezvény környékünkön (Lakatos János)

Nyitókép: Papp Julianna, az Izida elnöke (Lakatos János)