2024. október 16., szerda

Ünnepek és jótékonyság

A Vöröskereszt Kishegyes községi szervezetének tevékenységéről

Fontányi Andor, a Vöröskereszt Kishegyes községi szervezetének titkára arról számolt be, hogy az egész december hónap aktivitásokkal teli volt.

– A hónap elején fejeztük be a községbeli iskolákban a függőbetegségek elleni tevékenységünket. Minden osztálynak tartottunk műhelymunkát. December 5-én az önkéntesek világnapját ünnepeltük, ami azért fontos, mert közel száz önkéntest tartunk számon. Őket hívtuk meg egy kis ünnepségre, és köszönetet mondtunk nekik, mert nélkülük a tevékenységeink nem tudnának ilyen látványosak és sikeresek lenni. Ezt követően egy háromnapos regionális katasztrófavédelmi képzést szerveztünk. Az előadók a szabadkai Vöröskeresztből érkeztek, jelen voltak a tartományi szervezet képviselői, valamint jöttek résztvevők Topolyáról és Szenttamásról is. Ennek az volt a célja, hogy helyi szinten alakítsunk egy csapatot, amelyet rendkívüli helyzet esetén be tudunk kapcsolni a tevékenységünkbe – mondta el a titkár, majd azzal folytatta, hogy decemberben az óvodákkal közösen szerveztek egy jótékonysági akciót. Édességre, téli ruhára és lábbelire gyűjtöttek, azon óvodáskorú gyerekek számára, akiket az óvodák határoztak meg. A felsorolt tevékenységek elhúzódtak karácsonyig, amikor a rászorulókra összpontosítottak.

– Az ünnepekre való tekintettel a népkonyhaprogram felhasználói számára a mindennapi étel minőségén és mennyiségén javítottunk, ezért a rendszeres étel mellé karácsonyra zöldséges, húsos pitét készítettünk, az újévi ünnepekre pedig bécsi szeletet készítettünk az önkénteseink segítségével, 180 felhasználó részére. A pravoszláv karácsonyra is külön ételeket készítünk. Emellett január 14-én tartunk egy humanitárius bulit, amelynek a bácsfeketehegyi kultúrotthon lesz a helyszíne. Ennek a bevételéből a bácsfeketehegyi rászoruló családokat szeretnénk megsegíteni. Fontos megemlíteni, hogy itt január elején tartunk egy egészségmegőrző előadás-sorozatot. Ez tegnap kezdődött, és a jövő héten folytatódik. Mindennap 17 órától lesznek az előadások a kishegyesi tűzoltóotthonban. Ebbe a programba életmód-tanácsadók kapcsolódtak be, és a téma az egészséges életmód lesz. Az előadásokra mindenkit várunk, az előadások részleteiről a Vöröskereszt Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők – mondta el Fontányi, majd hozzáfűzte, hogy ezt követően közgyűlést hívnak össze, megvitatják az éves tervet, majd februártól aktívabban megkezdik a munkát az oktatási intézményekben.

Nyitókép: Előadás a kishegyesi iskolában a szenvedélybetegségekről