2024. október 13., vasárnap

Befejeződött a nyári iskola

Kétnapos képzést tartott a Vöröskereszt kishegyesi községi szervezete – Új konyhát keres a szervezet a népkonyhaprogramhoz

A héten nyári iskolát tartott a Vöröskereszt kishegyesi községi szervezete, amely két napon keresztül tartott, és egy kirándulással zárult. Fontányi Andor, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára arról számolt be lapunknak, hogy a szervezet életében fontos szerepet töltenek be az önkéntesek, és a mostani képzés is ezt a célt szolgálja.

– A nyári iskolának is az a célja, hogy már gyermekkortól elkezdjük toborozni az önkénteseket, valamint képezni őket, később pedig a szervezet tevékenységébe is szeretnék bekapcsolni. A nevelők és oktatók segítségével az elsősegély alapjai és az biztonságos közlekedés képezték a nyári iskola központi témáit. Erre fektettük a hangsúlyt, elméleti és gyakorlati oktatás keretében adtunk át számos információt a gyerekeknek ezzel kapcsolatban. Az a cél, hogy a gyerekek közül legyen néhány, aki ezt a tudást továbbadja a többi diáktársainak a tanév kezdetén – mondta el a titkár, majd arról is szólt, hogy a képzés két napon át tartott, és az említett témákat dolgozták fel. A nyári iskola záró programja egy egynapos jutalomkirándulás volt a bácskossuthfalvi fürdőbe. Ezzel szeretnék motiválni a gyerekeket, hogy legyenek aktív részesei a közösségnek és a Vöröskereszt szervezetnek is, fogalmazott a titkár.

– A község mindhárom településéről érkeztek résztvevők a képzésre, elsősorban azok a diákok voltak megcélozva, akik már részt vettek az egyhetes nyári táborban, Bácsmonostoron. Ezek a témák számukra már ismerősek voltak, ott is aktívan foglalkoztak velük, most csak elmélyítették, ezenkívül nagy hangsúlyt fektettünk a tudás átadására. Összesen 19 gyerek vett részt a programban, és közülük néhányan aktívan részt vesznek majd az elsajátított tudás továbbadásában is – fogalmazott Fontányi.

A közlekedési szabályokat dolgozzák fel csoportmunkával (Lakatos János felvétele)

A közlekedési szabályokat dolgozzák fel csoportmunkával (Lakatos János felvétele)

A nyárnak hamarosan vége, de a Vöröskereszt községi szervezete igyekszik ezt az időt is aktívan kihasználni. A titkár elmondta, hogy az elkövetkező időszakban a gyerekprogramok mellett a szociális programok is több figyelmet kapnak.

– Augusztus folyamán le fogjuk zárni az étel- és higiéniai csomagok osztását, valamint megkezdődött a népkonyhaprogram tervezése. Közzétettünk egy felhívást, hogy konyhát keresünk Kishegyes településen. Szeretnénk jobb feltételeket biztosítani az ételek főzéséhez, és ehhez várjuk az érdeklődőket – számolt be a titkár.

Nyitókép: Elsősegélynyújtást tanulnak a nyári iskola résztvevői (Lakatos János felvétele)