2024. október 4., péntek

Táborozás és csomagosztás

A Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete a nyáron sem pihen – Csaknem 30 gyermek táborozik Monostorszegen

A héten különleges akcióban vesz részt a Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete. Csaknem 30 gyermeket táboroztatnak Monostorszegen, a Vöröskereszt zombori szervezetének táborában. Fontányi Andor, a Vöröskereszt Kishegyes községi szervezetének titkára arról számolt be lapunknak, hogy igyekeztek olyan gyerekeket eljuttatni a táborba, akiknek nem igazán van más lehetőségük nyaralni.

– A Vajdasági Vöröskereszt jóvoltából Kishegyes községből is vannak résztvevői a monostorszegi tábornak, amit a Vöröskereszt zombori szervezete szervez. A gyerekek teljes ellátásban részesülnek, teljesen díjmentesen. A tábor ideje alatt a Vöröskereszt tevékenységeivel, programjaival ismerkedhetnek meg, emellett barátkoznak, ismerkednek egymással, mivel más helységekből is érkeztek résztvevők. Törökkanizsáról és Apatinból is vannak gyerekek a táborban, amely június 24-étől 30-áig tart. A tábor résztvevőiről gyorsan kellett döntetünk, ugyanis váratlanul jött a felajánlás, hogy vihetünk gyerekeket a táborba. Elsőként értesítettük az iskolákat, az iskolák pedig értesítették azokat a hátrányos helyzetű vagy nehezebb körülmények között élő családokat, amelyeknek tagjait potenciálisan érdekelheti ez a program. Ezt követően jelentkezhettek nálunk azok a szülők, akik szerettek volna élni a lehetőséggel. Így állt össze a táborozók listája – számolt be a titkár, majd arról is szólt, hogy ugyancsak a Vajdasági Vöröskereszt jóvoltából csomagosztás kezdődött Kishegyes községben.

– Már korábban beharangoztuk, hogy a Vajdasági Vöröskereszt jóvoltából a tartományi katonai árutartalékokból 450 csomag érkezik a községbe. Ez mostanra megérkezett, és 120-at a nyugdíjasok között osztottunk szét. A nyugdíjas-egyesületekkel együttműködve a község mindhárom településén 40-40 csomagot osztottunk ki. A héten pedig azok a kedvezményezettek kapják meg a csomagokat, akiket a szociális központ ajánlott. Az ő felhasználóik körében mintegy 250 csomagot osztunk ki. A csomagok átvétele folyamatos a hét során, de aki nem tudott eljönni ezen a héten, az még a jövő héten is megteheti – mondta el Fontányi, majd hozzáfűzte, hogy aki úgy gondolja, hogy ő is rászorulna a csomagra, az jelezze, és a Vöröskereszt nyilvántartásba veszi, majd ha a keret engedi, akkor őket is csomagban részesítik.
Augusztusban is több esemény várható – tudtuk meg a Vöröskereszt községi titkárától. A Szerbiai Vöröskereszt is szervez táborozást, de ezzel kapcsolatban a későbbiekben fognak csak pontosítani. Augusztus során megkezdik a felkészülést az iskolai programokra, s ebbe a mostani táborozáson részt vevő gyerekeket is megpróbálják aktívan bevonni – mondta Fontányi.

– A programjaink, amelyekkel a gyerekek megismerkednek a tábor során, egyben az önkéntességre nevelést is szolgálják. Célunk, hogy visszatérve az iskolába, ebből a tudásból valamennyit visszaadjanak társaiknak – mondta Fontányi, majd hozzáfűzte, hogy fontos már egészen fiatal korban megkezdeni egy humánusabb közösség megteremtését.

Nyitókép: Foglalkozás a monostorszegi táborban