2024. október 16., szerda
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Keszég Károly emlékére

Napilapunk munkatársait is díjazták a padéi Közegellenállás riportpályázaton

Szombaton emlékeztek meg Padén Keszég Károlyról, a Napló hetilap egykori főszerkesztőjéről. A rendezvény, a hagyományokhoz híven, gyászmisével kezdődött, amelyet a helyi temető kápolnájában tartottak, ezt követően pedig megkoszorúzták az 1997-ben elhunyt újságíró sírját.

A megemlékezés a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör székházában folytatódott. Megnyitották az Előhívott értékek – Épített örökségünk a fiatalok szemével című fotókiállítást, amelyen a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet pályázatára beérkezett fényképeket tekinthették meg. Emellett A Szakkör programon készült kézműves munkákat is bemutatták.

A program a székház udvarán folytatódott, ahol a kultúrkör szakcsoportjai és meghívott vendégei léptek fel, emellett kihirdették a XXV. Közegellenállás riportpályázat eredményeit is. Az idei felhívásra kilenc pályamunka érkezett be. Az első Bíró Tímea, a Hét Nap újságírója lett a Legelem az életet c. riportjával. A második díjat napilapunk zentai munkatársának, Gruik Zsuzsának ítélte oda a szakmai zsűri az Amikor otthon kopogtat a gólya – Meghitt és felszabadító otthonszülések Vajdaságban c. írásáért, a harmadik helyen pedig Kállai Göblös Nikoletta, a Magyar Szó zentai munkatársa, a Magyar Szó Taxi riportere végzett Sziklák az úton – A párválasztás nehézségei és kihívásai napjainkban c. munkájával.

A zsűri, Máriás Endre, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének alelnöke és Balázs Andrea újságíró, a tavalyi pályázat nyertese, két különdíjat is kiosztott. Az egyiket Harmat Csongor magyarkanizsai középiskolás tanuló érdemelte ki a KMV = Kezdődjön Már Valami! c. munkájával, a másikat pedig a „…De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” c. írásáért Dobó Engi Florindának, a Pannon RTV szerkesztő-riporterének ítélték oda.

A műsor elején Monoki Elvira, a VMSZ csókai listavezetője is köszöntötte a jelenlevőket.

– Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn – idézte Széchenyi Istvánt, majd kiemelte, a Csóka község területén élő magyarok csak összefogva lehetnek sikeresek, ezért június másodikán is össze kell fogniuk, hisz a jövőjük a tét. Megjegyezte, a padéi általános iskola és az utcák útburkolatának felújításához, a zavartalan vízellátás megvalósításához és a padéi búcsú régi hangulatért kell összefogni, és a lehető legjobb döntést hozni arról, kik vezessék az észak-bánáti községet.

– Most kell bebiztosítanunk a jövőnket. A Vajdasági Magyar Szövetség az egyedüli politikai erő, amely képviselni tudja önkormányzatunkban a magyarok érdekeit – emelte ki beszédében, majd hozzátette, az elmúlt időszakban azzal a meggyőződéssel alakították a kultúrával kapcsolatos tevékenységeiket, hogy az mindig gyarapítson, közösségeket éltessen, és a nemzeti összetartozás érzését erősítse. Rámutatott, a VMSZ itthoni szerepvállalásának köszönhetően a fiatalok olyan lehetőségekkel rendelkeznek, amelyek 15 éve még elképzelhetetlenek voltak.

– Mi szívügyünknek tekintjük a Csóka községi magyarság jelenét és jövőjét – zárta gondolatait Monoki Elvira.

Nyitókép: A Közegellenállás riportpályázat díjazottjai Tóth Líviával, a Hét Nap főszerkesztőjével és Komáromi Róberttel, a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör elnökével (Fotó: Gergely Árpád)