2024. április 20., szombat

Ingyenesen és legálisan leadható a háztartási hulladék

Megkezdte működését a csókai telep is

Hétfőn párhuzamosan megnyílt a kishegyesi, a törökkanizsai, valamint a csókai hulladékgyűjtő központ. A kishegyesi megnyitót követően kedden Csókára látogatott dr. Gligor Gellért, a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Hulladékgazdálkodási Kft. igazgatója, ahol Oláj Tibor községi képviselő-testületi elnökkel, valamint a Csókai Kommunális Közvállalat képviselőivel egyeztetett. 
– Október 30-án Csókán is megnyílt a polgárok előtt a hulladékudvar. Telephelye a Tito marsall utca végén, a pravoszláv temetővel szemben van. A községből minden polgár ide szállíthatja a háztartási hulladékot. Fontos, hogy a falvak lakosai is tudják, hogy ez a dolog elindult. Sok panasz érkezett a helyi lakosoktól, miután a kommunális vállalat bezárta az illegális szemétlerakót, de most már minden háztartási hulladékot kijuttathatnak ide. Bízunk benne, hogy ezáltal az illegális szeméttelepek, az itt-ott ledobált hulladékhalmok idővel megszűnnek. Ez a mi lakóterületünk, termőföldünk, védjük meg azt, ahol élünk! – hangsúlyozta Oláj Tibor, aki hozzátette, hogy Csókán is hamarosan kiosztják azokat a szórólapokat, amelyekről tájékozódni lehet a szemét leadásával kapcsolatban. 
Dr. Gligor Gellért ismertette, hogy a kommunális hulladékszállítás és a kék kukás rendszer mellett ezekkel a hulladékudvarokkal vált teljessé a projekt. Három átrakóállomás mellett hét hulladéklerakó udvar van az agglomerációban. A már működő topolyai, magyarkanizsai és zentai telephelyet nagyjából száz család vette eddig igénybe. Főként gumiabroncsokat, zöld- és elektronikai hulladékokat, vagyis használaton kívüli háztartási gépeket adtak át.

 

Monoki Nagy Elvira, dr. Gligor Gellért és Oláj Tibor a kommunális közvállalat képviselőivel (Gergely Árpád felvétele)

Monoki Nagy Elvira, dr. Gligor Gellért és Oláj Tibor a kommunális közvállalat képviselőivel (Gergely Árpád felvétele)

– A hulladékudvar a háztartási hulladék begyűjtésére szolgál ingyen és bérmentve. Ezt a polgár saját maga viszi el az objektumba. Hogy mit vihet és mit nem, arról lista készült. Bizonyos hulladéktípusoknál van meghatározott limit is, tehát megvan, hogy évente mekkora mennyiséget fogadnak be belőle egy adott személytől. Viszont itt nem kell szűk limitekre gondolni. Mivel van komposztálóüzemünk, a zöldhulladék esetében például nincs ilyen határ. Személyi igazolvány szükséges a leadáshoz, mivel nem szeretnénk azt, hogy más községekből ide hozzák a hulladékot, illetve a legutóbbi kommunális számla befizetéséről szóló csekk felmutatása szükséges, főleg azért, hogy az azon lévő fogyasztói szám bekerüljön a rendszerbe, és ez alapján kiszámítsák azt a mennyiséget, amennyit a polgár be tud még hozni az adott hulladékfajtából. Legfontosabb, hogy az emberek ne kinn a mezőgazdasági területeken dobálják el a szemetet – összegezte a legfontosabb tudnivalókat dr. Gligor Gellért.
Érdemes még megjegyezni, hogy a hulladékudvar keddtől péntekig 9-től 17 óráig, szombaton pedig 9-től 14 óráig működik. Amint írtuk, érvényes személyi igazolványra van szükség, és bizonyítani kell, hogy megtörtént az előző havi kommunális számla befizetése. A szállítást előre kell jelezni, a különböző fajta hulladékokat nem lehet keverni, szétválogatva lehet átadni, és a helyszínen magának a kiszállítónak kell lepakolnia. Mindezeket a hulladékudvar dolgozója fogja ellenőrizni, lemérni, illetve bevezetni. A szórólapon, az azon lévő QR-kódon keresztül, illetve a regionális hulladéktároló honlapján találnak meg a polgárok minden fontos információt. 

Nyitókép: Hétfő óta Csókán is működik a hulladékudvar (Gergely Árpád felvétele)