2024. május 8., szerda

Ropják a táncot, pengetik a citerát

Észak-bánáti néptánc-, népzene- és citeratábort szerveztek Szajánban

Szajánban három napra, július 24-e és 26-a között néptáncot és népzenét tanuló fiatalok vették birtokukba a falu művelődési házát, amely otthont adott a hatodik észak-bánáti néptánc-, népzene- és citeratábornak. Három civil szervezet, a helybeli Ady Endre ME, a Délibáb Hagyományápoló Kör és a nagykikindai Pásztor Vera Pedagógusegyesület társszervezésében több mint félszáz gyerekkel foglalkoztak a három napon keresztül. A tanultakat gálaesten mutatták be szerdán.

A nagykikindai pedagógusok egyesületének a vezetője, Tápai Róbert kémia szakos tanár elmondta, hogy a zömében általános iskolás gyerekekkel több csoportban dolgoztak, a néptánc-, népdal- és citeraoktatás mellett kézműves-foglalkozásokat tartottak. A citeracsoportban egy haladó és hat kezdő citerással a padéi Pásztor Ivett foglalkozott: – A citerázás iránt egyre több gyerek érdeklődik. Sok gyakorlásra és kitartásra van szükség a citerázás alapjainak elsajátítására, de utána már könnyebben megy, és élvezetes e hangszeren játszani. A citera érdekes hangszer, egy egész tamburazenekar benne van, egyszerre játsszuk a kíséretet és a dallamot.

A néptáncosokkal a szabadkai Székely Zsófia és az adai Koós Dezső néptáncoktató páros foglalkozott: – Főleg szajáni és padéi gyerekek jelentkeztek a táborba, de vannak néhányan Magyarországról is, egy részük visszatérő táborozó. A legkisebbekkel vajdasági népi gyermekjátékokat tanítunk. A középső, legnépesebb csoportnak már sárközi cinegést tanítunk, a legnagyobbaknak pedig szilágysági táncokat – mondta Zsófia.

A szajáni Süli Léna alsós tanuló elmondta: – Szeretek táborba járni, mert sok új dolgot tanulhatok. A tánccsoportba jelentkeztem, a tánctanulás mellett érdekes játékokat játszunk. A barátnőim is itt vannak, jól érezzük magunkat, kár, hogy csak három napig tart ez a tábor.

Benyócki Áron általános iskolás diák már tapasztalt táborozó, többször vett részt a nyári néptánctáborban, és elmondta, hogy szeret táncolni, új dolgokat kipróbálni. A színpadi gyakorlás mellett a szabadidő egy részét a művelődés ház körüli játszótéren töltik el.

A szajáni tábor megszervezését támogatta a tartományi oktatási titkárság, Nagykikinda önkormányzata, a szajáni helyi közösség, Magyarországról a Bethlen Gábor Alap és a Csoóri Sándor Alap.

A táborban készült kézműves munkákból a művelődési ház előcsarnokában alkalmi kiállítást szerveztek, a zárónapon pedig táncházat. 

Nyitókép: Gergely József felvétele