2026. március 16., hétfő

A háztartások a nyártól csatlakozhatnak a hálózatra

Adán hamarosan megkezdik az újonnan épített szennyvízcsatorna-hálózat műszaki átvételét

Ada községben 2024 májusában kezdődött el 5,5 milliárd dinár állami támogatásból megközelítőleg 110 kilométernyi szennyvízcsatorna lefektetése, valamint a beruházás keretében az idén nekifognak a moholi szennyvíztisztító telep bővítésének. Ada község önkormányzata a Tiszta Szerbia program keretében 2023 májusában írta alá az erre vonatkozó szerződést az építésügyi, közlekedési és infrastruktúráért felelős minisztérium tisztségviselőivel és a kínai CRBC vállalattal, amelyek a beruházás partnerei.
Bilicki Zoltán adai polgármester elmondta, hogy a kivitelező cég az elmúlt időszakban Adán megépítette a tervezett 36 kilométeres csatornaszakaszt, amelynek márciusban megkezdődik a műszaki átvétele utcáról utcára haladva. A polgármester kiemelte, hogy várhatóan legkésőbb a nyár végétől Adán intenzíven megkezdik a felhasználók rákapcsolását a csatornahálózatra. Reményei szerint az idén megindul a moholi szennyvíztisztító telep bővítése is, amelynek befejezését követően további 73 kilométernyi szennyvízcsatorna épül meg Moholon is.
– Adán március 9-én elkezdődik a helyreállítási munkálatok utolsó fázisa. Ezt ígérte a kivitelező, akivel próbálunk párbeszédet folytatni. Bár nincs túl sok befolyásunk, mert nem mi választottuk ki, és nem mi szerződtünk le vele, hanem a beruházás fő partnerei. A munkálatok magukban foglalják egyebek között az átvágott útszakaszok helyreállítását, amelyeket korábban ugyan újraaszfaltoztak vagy lebetonoztak, de ezek megsüllyedtek, illetve visszaállítják a betömött árkokat, és feltöltik a megsüllyedt talajt a csatorna nyomvonalán is. Ezek a munkálatok néhány napot vesznek igénybe – magyarázta Bilicki Zoltán.
– Ezzel párhuzamosan leszerződünk a műszaki átvételre, aminek keretében létrehozunk egy csapatot. Ennek az lesz feladata, hogy átvegye az elvégzett munkát, illetve utólagosan ellenőrizze a kivitelezés minőségét és főként azt, hogy a munkálatok eredményeként egy működő rendszert kapjunk. Ezt utcaszakaszokra bontva végezzük el, minden szakaszt külön-külön ellenőrzünk. Az állam ugyanis addig nem fizeti ki az utolsó részletet a kivitelezőnek, amíg az átvétel be nem fejeződik. Amikor biztosak leszünk abban, hogy ez egy működő rendszer, amelynek kivitelezése a tervekkel összhangban és az elvárásainknak megfelelően történt, akkor intenzívebben belekezdünk a rácsatlakozások kiépítésébe a felhasználók számára. Erre az idei pénzügyi tervben forrást különítettek el a helyi közösségek, az önkormányzat és a kommunális közvállalatunk is. Remélem, hogy legkésőbb a nyár végétől intenzíven megkezdhetjük a munkálatokat. Az elsődleges célunk, hogy mielőbb rákapcsoljuk a hálózatra azokat a háztartásokat, amelyet ezt igényelték. Viszont előbb-utóbb minden háztartásnak a hálózat felhasználójává kell válnia, mert ennek így van értelme – hallottuk a polgármestertől. 
Az adai önkormányzatban azt remélik, hogy még az idén megkezdődik a moholi szennyvíztisztító telep bővítése, amire 2 millió eurót biztosítanak a beruházás keretében. Bilicki Zoltán bejelentette, hogy az építtető szerb–kínai konzorcium képviselői rendszeresen járnak Adára, ahol már tíz találkozót tartottak a szennyvíztisztító építésével kapcsolatosan. A polgármestertől megtudtuk, hogy Adán a 36 kilométernyi csatorna és a moholi szennyvíztisztító bővítése együttesen mintegy 2–2,2 milliárd dinárba került, a moholi 73 kilométernyi csatorna építése nagyjából 3,5 milliárd dinár lesz. Elmondta, hogy Moholon olcsóbb lesz a csatorna, mert a Jugoszláv Néphadsereg utcától nyugatra vákuumos szennyvízelvezető rendszer épül, ezért nem kell olyan mélyre ásni, mert nem szabadeséssel folyik el a szennyvíz, hanem gépek szívják egyik helyről a másikra. A vákuumtechnológia előnyének nevezte, hogy nem kell mélyre leásni a csöveket, a hátránya viszont, hogy a szivattyúk működtetése az állandó energiahasználat miatt drágább.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció (Csincsik Zsolt felvétele)