2024. október 10., csütörtök

Vajdasági árnyalatok

Túri Lívia adai amatőr festő első önálló kiállítása nyílt meg a könyvtárban

A Hazavárlak programsorozat ötödik állomásaként Túri Lívia adai amatőr festő képzőművészeti alkotásaiból nyílt önálló kiállítás Adán a Szarvas Gábor Könyvtár galériájában. Maksó Éva könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket a kiállításmegnyitón.

– Most megnyíló kiállításunk címe: Vajdasági árnyalatok. Túri Lívia három éve érzett először késztetést arra, hogy fessen. 2021 októberében készült el az első kép akvarell technikával papírra. Majd következett az útkeresés, számos technika kipróbálása, míg rá nem lelt a sajátjára. Első önálló kiállítása nyílik meg most az igen termékeny alkotónak. A képek érzelmesek, lágyak. A szülőföld szeretetét hordozzák magukban a keretbe zárt tájak, a folyópart s a régmúlt időkről suttogó tanyák. Gratulálunk, és köszönjük, hogy képeivel foglyul ejti a mindig változót, a szülőföldünket – mondta Maksó Éva.

Majd Túri Lívia köszöntötte az egybegyűlteket, és a könyvtárigazgatóval közösen megnyitotta a kiállítást, amelyen az amatőr festő harminc alkotása látható. A képek tematikailag a bácskai tájhoz és Vajdasághoz kapcsolódnak, többségük akrillal készült, de vannak köztük olaj-akril keverékű vegyes technikával készült festmények is. A képzőművészeti kiállítás szeptember 20-ig tekinthető meg.

A kiállítás megnyitóján Maksó Éva rámutatott, hogy a könyvtár megkülönböztetett figyelmet szentel a kulturális sajátosságaink előmozdításának és fejlesztésének, illetve nemzeti önazonosságunk megőrzésének. Ennek a tevékenységnek a keretébe illeszkedik a 2023 és 2027 között megvalósuló Hazavárlak programsorozat, amelynek kettős a célja. Egyrészt a rendezvényekkel kívánják megszólítani a helyi lakosságot és alkotókat, másrészt hazahívni a külföldön élőket, az Ada községből elszármazott látogatókat és alkotókat. 

Nyitókép: Túri Lívia és Maksó Éva a kiállításmegnyitón (Csincsik Zsolt felvétele)