Nagyszabású templombúcsút tartottak szerdán Moholon, ahol nemcsak a helyi egyházközség és templom védőszentjét, Szent György vértanú napját ünnepelték, hanem az idén 200 éves fennállását ünneplő templomot is. A jubileumi nagybúcsún Német László SVD belgrádi érsek vezette az esti misét és mondott ünnepi szentbeszédet. A misén mintegy húsz pap vett részt, közülük Szungyi Károly adai esperesplébános és a Világos Miklós moholi plébános segédkezett az érseknek a szertartás lebonyolításában. A szerda esti ünnepi misére megtelt hívőkkel a moholi Szent György katolikus templom, ahova a nagyszámú moholi lakos mellett érkeztek zarándokok a környező településekről, egészen Bácsföldvártól Zentáig. Emellett a szentmisén részt vett az anyaországi és a szerbiai intézmények képviselői, köztük Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának tisztségviselője, a Magyar Nemzeti Tanács és Ada község önkormányzatának a vezetői, a községi intézmények és a helyi pravoszláv egyház képviselői. A mise végén az érseki áldást követően a hívek a templom előtt megtekintették a Csobolyó Művelődési Egyesület tagjainak alkalmi ünnepi műsorát. Ugyanitt szeretetvendégség is várta a mise résztvevőit, akiket a házigazdák édes- és sós süteménnyel, valamint itallal kínáltak meg.
![A Csobolyó ME alkalmi műsort adott a templom előtt Moholon (Csincsik Zsolt felvétele) A Csobolyó ME alkalmi műsort adott a templom előtt Moholon (Csincsik Zsolt felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Arch%C3%ADvum/2024/04/25/217940/image-thumb__217940__msz-article-nocrop/csin-mise3.jpg)
A Csobolyó ME alkalmi műsort adott a templom előtt Moholon (Csincsik Zsolt felvétele)
Nyitókép: Német László belgrádi érsek mutatott be ünnepi misét (Csincsik Zsolt felvétele)