2024. május 9., csütörtök

Februártól új szolgáltatások az egészségházban

Ada községben hamarosan elindul a helybeliek számára az ingyenes logopédusi és munkaegészségügyi szakrendelés

Ada község önkormányzata és az Adai Egészségház közösen logopédusi és munkaegészségügyi szakrendelést indít a községi kisgyermekek és felnőttek, valamint helyi cégek alkalmazottjai számára, akik térítésmentesen vehetik igénybe a szolgáltatásokat – tudtuk meg dr. Horvát Arežina Erikától, az egészségház igazgatójától. Elmondta, hogy az új szolgáltatásokat a jövő hónaptól vehetik igénybe az érdekeltek Csuvik Zsófia logopédustól és dr. Tóth Barna Elvira munkaegészségügyi szakorvostól.
– A logopédus február 1-jén, a munkaegészségügyi szakszolgálat február 6-án kezdi meg a munkát. A kezdeményezés Bilicki Zoltán adai polgármestertől ered, és ezek az új programok az önkormányzat társfinanszírozásával lesznek kivitelezhetők. A munkaegészségügyi szakrendelés azért fontos, mert már évek óta nincs ilyen fajta szakszolgálat Ada község területén. Így a polgároknak más községekbe, Zentára, Magyarkanizsára és Óbecsére kellett utazniuk a vizsgálatokra. Ezentúl a munkaegészségügyi vizsgálatokat itt is elvégezhetik. A munkaegészségügyi vizsgálatok költségeit nem fedezi az egészségügyi biztosító, ezért az önkormányzat finanszírozza. Nagyon fontos, hogy az adai cégek számára a munkavédelmi vizsgálatok ingyenesek lesznek – magyarázta dr. Horvát Arežina Erika. – A logopédus felmérte, illetve felméri az óvodákban és az iskolában a problémákat, amelyekből sok van, ezt tudjuk az óvónőktől és a tanítónőktől. Nagyon nagy szükség van a logopédusra, aki itt, az egészségházban tudja majd elvégezni a terápiát, illetve a foglalkozást, ami szükséges a beszédkorrekcióhoz. A logopédus a magyar anyanyelvű gyerekekkel tud foglalkozni, mivel Magyarországon végzett. Ez a szakrendelés a szerb ajkúakat egyelőre nem öleli fel. Természetesen dolgozunk azon, hogy mielőbb szerb szakember is részt vegyen ebben a munkában – nyilatkozta az intézmény igazgatója. Hozzátette, hogy nagy köszönettel tartozik az Apolo Gyógyszertárnak és dr. Szabó Szilviának, aki a minap 170 000 dinár értékben egy spirométert adományozott az intézménynek. A tüdő levegőbefogadó képességét mérő műszer ugyanis nélkülözhetetlen része a munkaegészségügyi szakrendelésnek. 
Dr. Tóth Barna Elvira munkaegészségügyi szakorvos irányítja Adán az egészségház első emeletén kialakított szakszolgálatot. Elmondta: szívből örül annak, hogy újra biztosíthatják Adán ezt a szolgáltatást, amelyre február 6-tól várják az érdeklődőket. A szakrendelésen rajta kívül néhány nővér vesz részt, szemész, neuropszichiáter és pszichológus, valamint mindezt kiegészíti a laboratóriumi és a röntgendiagnosztika.
– A munkaegészségügy magában foglalja a munkába állók vizsgálatát, a munkásokét, akik magasabb kockázatú munkahelyi ártalmakkal járó munkahelyeken dolgoznak. Ezt bizonyos szabályzat és jogi előírások szabályozzák, megvan, hogy nekik milyen gyakorisággal kell részt venniük a vizsgálatokon. A gyámságot vállalók, azok, akik csónakot vagy hajót szeretnének vezetni. Azok, akik egyáltalán nincsenek megelégedve a munkahelyükkel, mert valamilyen betegségük van, és nem tudják végezni a munkájukat, ők is eljönnek a munkaegészségügyi vizsgálatokra. A fiatal és a 65 év fölötti sofőrök is szép számban megjelennek. Ha kéri a munkaadó, akkor részt veszünk munkaegészségügyi oktatásban és a kockázat felmérésében is. Elég nagy területet foglal magában a munkaegészségügy – monda dr. Tóth Barna Elvira, aki megjegyezte, hogy korábban, amikor még végezték ezt a szolgáltatást Adán az egészségházban, akkor legalább napi 30–40 ügyfelet fogadtak. Sajnos, az állam megszüntette ezt a kisebb községekben, ami szerinte rossz elgondolás volt, mert minden munkásnak jár ez a vizsgálat saját községében, különösen, ha az helyben megszervezhető. Kiemelte, hogy a szolgáltatás újraindítása után ismét átlagosan 30 személyt szeretnének fogadni. Ehhez az lenne a legjobb, ha az érdekeltek előre bejelentkeznének, hogy beoszthassák őket a vizsgálatok gyors és zökkenőmentes lebonyolítása érdekében.
 

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele