2024. május 9., csütörtök

Megújul az adai lóversenypálya

Adán anyaországi támogatásból tavaszra felújítják az ügetőpálya környékét

Az adai Halász József Lovasklub sikeresen pályázott a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával az idei Kárpát-medencei Lovas Program pályázaton, amelyen több millió forintos támogatást nyert Adán a lóversenypálya felújítására és fejlesztésére. Solymosi Enikő, a lovasklub elnöke elmondta, hogy a támogatás Magyarország Kormányának finanszírozásával valósul meg a Bethlen Gábor Alap Zrt.-n keresztül. Megjegyezte, hogy a Kárpát-medencei Lovas Program pályázaton történt sikeres szereplés elismeréséül ünnepélyes keretek között díszoklevelet vehetett át Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkártól a közelmúltban Szekszárdon megtartott I. Kárpát-medencei Lovasfórumon.
A Halász József Lovasklub elnöke kiemelte, hogy az anyaországi támogatásnak köszönhetően tavaszra Adán újjávarázsolják a lóversenypályát, ahol a lóversenyek mellett a lovassport és a lovas hagyományok népszerűsítése érdekében lovastábort is szerveznek majd a gyerekeknek. 
– Sikeresen pályáztunk a Bethlen Gábor Alap Zrt. által kiírt 2023-as évi Kárpát-medencei Lovas Program című pályázaton. Nyertünk, aminek nagyon örülünk, mert ez a támogatás nagyban hozzájárul majd a lovasklub fejlődéséhez, valamint nagy segítséget jelent a további munkánkhoz. A támogatás nagy részét felújításra fordítjuk – magyarázta Solymosi Enikő. – Az ülőhelyek kialakítását tervezzük a lelátón, valamint az ügetőpálya melletti leégett tribünt szeretnénk újjáépíteni, és egyéb karbantartási munkálatokat is el akarunk végezni. A támogatást reklámcélokra is fordítjuk, valamint a lovasklub weboldalának létrehozására és működtetésére. Már megkezdtük a munkálatok előkészítését is, amit a jövő tavasztól nyárig kell befejeznünk. Ez hatalmas munka lesz, aminek egy részét a klubtagokkal végeznénk el, a többit cégek bevonásával bonyolítanánk le. Tavaszra, amint az idő megengedi, várhatóan márciusban megkezdjük a munkálatokat. Ha mindent a terv szerint elvégzünk, akkor küllemében megújul az adai lóversenypálya, amely nagyon sokat fog változni. Az elkövetkezőkben szeretnénk megpályázni nagy versenyeket, viszont ehhez biztosítani kell a megfelelő feltételeket. Az ügetőpálya jó állapotban van, de a körülötte lévő környezet egyelőre nem megfelelő. Hálásak vagyunk az elnyert anyaországi támogatásért, mert ebből sok minden felújíthatunk a lóversenypályán, és utána már bátran pályázhatunk a rangos ügetőversenyek megtartására is. A nyár elejéig szeretnénk lebonyolítani a tervezett munkálatokat, mert utána megkezdődnek a rendezvényeink. Jövőre két ügetőversenyt tervezünk. Az egyiket Ada napjára, a másik pedig a hagyományos augusztusi lóversenyünk lenne. Az ügetőversenyeken lesznek lovas programok is gyerekeknek. A nyár folyamán a gyerekek számára lovastábort tartunk az adai lóversenypályán. Ezzel is, akárcsak a többi rendezvényünkkel, a lovas hagyományokat és a lósportot kívánjuk népszerűsíteni – nyilatkozta a lovasklub vezetője.

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele