Lukácsfalván vasárnap korán reggel már érződött az ünnepi hangulat, a falu központjában felállított sátorban egyre csak szaporodtak a versenyzők, akik igyekeztek elhelyezni a termékeiket, attól függően, melyik versenyszámban mérettettek meg.
Korán reggel már érződött az ünnepi hangulat a falu központjában felállított sátorban (Kónya-Kovács Otília felvétele)
A rendezvényt hivatalosan Sztojkó József, a városi tanács VMSZ-es tagja nyitotta meg, majd bemutatkozott a megnyitó keretében a CarskiBreg elnevezésű helyi akciócsoport Gazdag Ervin vezetésével, továbbá röviden vázolta a tevékenységét a nagybecskereki tanácsadó szolgálat is, ahová bátran fordulhatnak a termelők ügyes-bajos dolgaikkal.
A rendezvény ünnepélyes megnyitójának keretében a Muzslyai Petőfi Sándor MME műkedvelői is felléptek, a fiatal táncosok, citerások mutatkoztak be. Balanyi Réka a kancsikával történő paradicsomszedést is bemutatta, amelynek a lényege, hogy milyen ügyesen lehet bánni ezzel az egykoron használt jószágterelővel.
A XV. Paradicsomnapon ezúttal is három mezőnyt hirdettek a szervezők: a friss paradicsom kategóriában 27 minta érkezett, a befőtt paradicsomoknál 19 mintát állítottak sorba, és 17 darab nagy paradicsomot is lemértek, így került ki a győztes. Ez utóbbi versenyt a péterrévei Golušin Gizella nyerte, akinek a termése 970 grammosra nőtt, őt követte 940 grammos termésével az erzsébetlaki Bancsov Elvira, a harmadik legnagyobb paradicsommal pedig, amely 910 grammos volt, a nagybecskereki Vladislav Babić büszkélkedhet. A legfinomabb friss paradicsom Muzslyán termett Sziveri Mihály termelőnél, a második helyet az ugyancsak muzslyai Balanyi Ilona foglalta el, a harmadik legízletesebb termést pedig az erzsébetlaki Sladeček Darko hozta.
A legjobb befőtt paradicsomot a magyarittabéi Bajusz Albert főzte, a második helyen végzett az erzsébetlaki Sladeček Darko, a harmadik legízletesebb paradicsomlét pedig a lukácsfalvi Tűri Snežana készítette.
Lukácsfalván a Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt templomban délelőtt tartották a búcsúi, ünnepi szentmisét, amelyet Halmai János törökbecsei káplán celebrált, paptestvéreivel, a Muzslyán szolgáló Tratnjek Stanko atyával és Jelen Janez atyával.
A falu központjában búcsúfiát is lehetett venni, hisz a gyerekek körében az ünnepi hangulatot a bazárosok jelentették.



