A Vajdasági Magyar Jogász Egylet nyári egyetemét 2019. augusztus 11- e és 14-e között tartják. Az előadássorozat színhelye az oromi tájház.
Hétfőn augusztus 12-én 10.15 órakor tartja meg Nešić Miladin, a Szerbiai Helyi Ombudsmanok Egyesületének elnöke a Jogvédelmi eljárás a helyi ombudsmannál és a felek kérelmeinek feldolgozása című előadását, dr. Klenanc Miklós, a Magyar Jogász Egylet Ifjúsági Bizottságának elnöke és a Nemzetközi Bizottság titkára 11.30 órakor mutatja be Mesterséges intelligencia – jogi, felelősségi kérdésköre című előadását. A délután folyamán dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora tart előadást A börtönbüntetés forradalma – Az európai börtönügy és a magyar fogházjavítók címmel. A nyári egyetem második napján, augusztus 13-án, 10.15 órakor dr. Várady Tibor akadémikus, a budapesti Közép-európai Egyetem és az atlantai Emory University emeritus professzora a Mi történt Écskán című könyvét mutatják be, 11.15. órakor pedig Várady tanár úr A jog változó sorsa a Vajdaságban című előadását hallgathatja meg a közönség. A nap második felében 15.15 órakor Búcsú Árpád, az Óbecsei Alapfokú Bíróság bírája beszél a jogi tanulmányokról, az igazságügyi vizsga és karrier lehetőségekről fiatal jogászoknak az igazságügyben. A zárónapon, augusztus 14-én, szerdán 10.15 órakor Szilágyi Miklós ügyvéd, a VMJE alelnöke tart előadást az ügyvédség helyzetéről a Vajdaságban – ügyvédbojtárságtól saját ügyvédi irodáig címmel, a továbbiakban 11.20 órakor pedig dr. Letsch Endre, egyetemi tanár nyelvhasználati jogainkat, korszakait mutatja be, különös tekintettel a kisebbségi jogi oktatás történelmére és jelenkorára. A délután folyamán 16.00 órakor dr. Pásztor Bálint egyetemi docens, a Szerb Köztársaság Képviselőházának, Alkotmányjogi és Jogalkotási Bizottságának tagja beszél a Szerbia alkotmánytörténetéről és a hatályos alkotmány módosításának aktuális kérdéseiről. A nyári egyetem záróelőadást 16.20 perckor dr. Horváth Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar tanára, alkotmánybíró tartja meg, mégpedig A történeti alkotmány címmel.
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt az előadásokra és a könyvbemutatóra. Bővebb információkért kérjük, tekintsék meg az egyesület honlapját (www.vmje.rs), vagy keressék fel a nyariegyetem@vmje.rs címet.



