Tizenhárom tordai és muzslyai fellépője volt a Líra Popfesztiválnak, amelyet 13. alkalommal szervezett meg csütörtökön este a helybeli Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület nagytermében a muzslyai Zenészek és Énekesek Egyesülete. A rendezvény minden évben a fiatal tehetségeknek kínál bemutatkozási lehetőséget.
Az idei fesztivál fellépői (Fotó: Kecskés István)
Két korcsoportban, a 10–13 éves korúak és a 13–17 évesek korosztályában léptek fel a fiatalok, akik közismert könnyűzenei dalokat adtak elő. Az idén a legfiatalabb korcsoporthoz tartozókból volt a legtöbb fellépő. Mint ahogy Bajúsz Arnold, a Zenészek és Énekesek Egyesületének elnöke mondja észrevehető, hogy kevesebb fellépő van a rendezvényen, viszont örvendetesnek mondja, hogy a kisebbek korcsoportjában egyre többen vannak. A visszajelzések szerint jövőre több fellépőre számítanak.
A Hallai Diána, Mezei Szimóna és Pakai Tibor összetételű zsűrinek nem volt könnyű dolga.
– Nagyon nehéz döntés volt a zsűri részéről és nagyon sokat tanakodtunk, hogy ki legyen a kiválasztott díjasunk, mindkét kategóriában. Több szempontot is beleszámítottunk, ami nem csak az éneklés volt, hanem nagyon fontosnak tartottuk azt is, hogy a színpadi megjelenés, a mozgás, a tiszta éneklés is meglegyen mindenkinél. Nagyon sok szép produkciót hallottunk. Nagyon sok versenyző meglepett minket azzal, hogy nagyon jól teljesítettek magukhoz képest – mondta Mezei Szimóna zsűritag.
A zsűri döntése szerint a legkisebbek kategóriában Zombori Laura lett az első, aki az Így játszom című dalt adta elő. A tini korcsoportban pedig a Sziveri Emesét díjazták.
Sziveri Emesét eddig szavalóként ismertük (Fotó: Kecskés István)
– Először léptem fel énekléssel. Eddig szavaltam. Körülbelül hét éves korom óta énekelek. És nagyon szeretem. A zene az mindenem. Zene nélkül nem is tudom, hogy élném túl. Ezen a fesztiválon Margaret Islandtól az Eső című dalt énekeltem – nyilatkozta a muzslyai Sziveri Emese.
A közönség szavazatai alapján pedig a tordai Vukojević Aleksandar lett a győztes, aki az Animal Cannibals Takarítónő című dalát reppelte el. Mint mondta két éve reppel, és már fellépett a muzslyai popfesztiválon.
– Nem gondoltam, hogy én kapom majd a legtöbb szavazatot, de láttam, hogy nagyon sokan sikítottak, a legnagyobb tapsot kaptam. De mégsem gondoltam, hogy én leszek a közönség-díjas – mondta.
Fellépett a két tavalyi győztes Kószó Csenge és Német Arnold is. A fesztiválzenekar tagjai: Zombori Ervin (gitár), Váci Zsolt (basszusgitár), Csanádi Árpád (szintetizátor) és Tóth Árpád (dobok).
A rendezvény támogatói között volt a Bethlen Gábor Alap, valamint több muzslyai civil szervezet és vállalkozó.



