2026. július 25., szombat
BEZDÁN

Hármastalálkozó tizenötödször

Jubiláris, 15. alkalommal tartották meg az elmúlt hétvégén Szerbia, Magyarország és Horvátország kulturális rendezvényét, a Hármastalálkozót.

A rendezvény keretében szombaton már a kora délelőtti óráktól egész napon át tartott a kézműves kiállítás és vásár, illetve a bezdáni gasztronómia bőséges kínálatából lehetett válogatni. Ehhez járult hozzá a veterán gépjárművek kiállítása, meg a sárkányhajók versenye a települést övező csatornán. A hivatalos programot Antonio Ratković, Zombor város helyettes polgármestere nyitotta meg, üdvözölvén a Magyarországról és Horvátországból érkezett vendégeket, illetve köszönetet mondva az eddigi 15 találkozó megszervezéséért a házigazdáknak.

– A Hármastalálkozó a szerb, a horvát és a magyar nemzet kultúráját, hagyományait és szokásait jeleníti meg. Az általuk képviselt sokszínűség teszi igazán gazdaggá Bezdánt, Zombort és a Vajdaság egészét – mondta Ratković, aki egyben gratulált a fiatalok sportjátékain első helyezést kiérdemlő, iskoláskorú bezdáni kézilabdázóknak.

A rendezvény délutáni óráiban a vendégül látott művelődési egyesületek előadói léptek színpadra, majd a bezdáni helyi közösség és Zombor város védnöksége alatt megtartott rendezvény hagyományosan rock koncerttel zárult. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel