2024. május 11., szombat

Hejj, élet, juhász élet…

Könyvbemutatót tartottak Oromhegyesen

Gallusz László, az Újvidéki Rádió riportere, szerkesztője, a sokak által ismert, gyermekkoromban is minden vasárnapi ebéd kezdetén felcsendülő ismerős hang tulajdonosa, a Faluműsor vezetője, a Hejj élet, juhász élet… című könyvét mutatta be szombat este az Oromhegyesi Faluházban. Az ünnepélyes könyvbemutatón, több a könyvben is szereplő juhász és családtagjaik is jelen voltak, ez által egy kellemes és kötetlen beszélgetés követte a könyv méltatását.
Itt tulajdonképp több évtizedes úgynevezett lerakódás van a kötetbe zárva, én ugyanis Péterrévéről származom, ahol szinte nem is volt olyan ház ahol ne lettek volna juhászok. Ez által én még gyerekkoromban ismerkedtem meg nem csak a juhtartással, hanem a juhtenyésztéssel is. A munkám során, amikor 1975- ben az Újvidéki Rádió Faluműsorához kerültem, megnyílt előttem egy olyan téma, mint a falu élete, a gazdálkodási módok, az állattenyésztésen belül pedig maga a juhtenyésztés, amivel nem igen foglalkoztak sem akkor, mostanában pedig még kevésbé. Valójában így rengeteg anyag gyűlt össze anélkül is, hogy ezeket gyűjteni kezdtem volna. Annak ellenére, hogy rendszeresen közlök riportokat, ebben a könyvben a megjelent anyagnak nagy része most először látott napvilágot. Úgy vélem egy elhallgatott témáról van szó, ami a társadalom sokkal nagyobb odafigyelését igényelné. A juhászat egy életforma és én ezt a kötetet egyfajta tisztelgésképp írtam, az ő munkájuk és kitartásuk iránt. Valamikor a rideg és a félrideg tartás volt a jellemző az őshonos fajtákra, első sorban ide tartozik a tájjellegű cigaja és a merinó fajták. Ezek a tájfajták az 1980- as években lassan kiszorultak, a külföldi húshasznú juhfajták kezdtek beszivárogni, vagyis megkezdődött, ahogy a juhászok mondták, a nyájak kifehérítése – foglalta össze a tematikát nagyvonalakban könyv szerzője.
A könyv szerkesztője Nagy Gábor, néprajzkutató, a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum munkatársa. Közel harminc helyszínen és több, mint ötven juhászcsaláddal beszélgetett az író a könyv kapcsán. Így esett a választásuk Oromhegyesre a bemutató helyszínét illetően, hiszen a falu a vajdasági juhászkodás egy kimagasló központja volt. Nem véletlenül található a falu bejáratánál Szent Vendel szobra, aki a pásztorok védőszentje.