2026. június 15., hétfő
BÁCSKOSSUTHFALVA

Gyerekek öröme

Bácskossuthfalván az Ady Endre Művelődési Központban és az Életfa Nagycsaládosok Egyesületében járt a Mikulás. A fehérszakállú három gyermektánccsoport 80 tagját örvendeztette meg, és a falubeli „ringatós” babákat is ajándékban részesítette.

– Évről évre Mikulás ünnepén édességcsomagban részesítjük a gyermekeket. Mindig igyekszünk valamilyen pluszmeglepetéssel is kedveskedni, idén a Rezeda asszonykórus tagsága gondoskodott a hozzáadott örömről, ugyanis 80 palacsintát készített reménységeinknek. Budai István felajánlásának köszönhetően műanyag, piros kis csizmában kapták el az ajándékot a gyerekek. A poén kedvéért pedig valamennyi ajándék mellé egy-egy virgács is járt – tudtuk meg Tímár Gabriellától, az Ady elnök asszonyától, aki elárulta, hogy zajlanak a szervezet berkein belül a táncpróbák, és folyamatos a MNT Ringató programja.

– Október óta minden csütörtökön zajlanak a foglalkozások, ahova rendszeresen várjuk a babákat, az anyukákat és az apukákat. Időközben megalakult a Baba-Mama-Papa Klubunk, ami azt jelenti, hogy a közös muzsikálás, éneklés után kötetlen játszás kezdődik, a szülőket pedig teázni várjuk. Az az elképzelésünk a jövőre nézve, hogy a kisgyermekes családokat érintő tematikus előadásokat szervezzünk gyermeknevelési és gyermekgyógyászati témákban. Dr. Pecsenka Gabriella gyermekorvos két előadását hallgathatják meg az érdeklődők a közeljövőben. Ezek a programok nemcsak a tagság számára lesznek nyitottak, hanem valamennyi érdeklődő számára – hangsúlyozta Tímár Gabriella, aki hozzátette, hogy a téli szünidőre hangolódva hamarosan startol a nyáron megkezdett Csoncsikó játszóház folytatása, amibe a kézműves-foglalkozások mellett reményeik szerint egy felhőtlen szánkózás is beleférhet majd.

A Kalamajka és a Pántlika tánccsoport, miután átvették a Mikulás ajándékát

A Kalamajka és a Pántlika tánccsoport, miután átvették a Mikulás ajándékát

NAGYCSALÁDOS MIKULÁS

A bácskossuthfalvi Életfa Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében közel 40 kicsiny, óvodás és alsós gyermek örülhetett a Mikulás ajándékának. A fehérszakállú tiszteletére szervezett rendezvényhez más szervezet is csatlakozott, így további 12 gyermek is ajándékban részesült, és a Mikulás jelenlétében megtekinthették a Jancsi Bohóc Bábszínháza előadását.

– Az idén elmaradt a korábbi években töretlen népszerűségű műhelymunkánk, de a hagyományos bábelőadásunkat nem halasztottuk el, a legkisebbek nagy örömére, aminek ezúttal is a Mikulás volt a főszereplője. A programunk, illetve az ajándékcsomagok összeállítása a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. főtámogatásának köszönhetően valósult meg, Bécsből érkezett hozzánk némi magánadomány, és köszönjük a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének értékes meséskönyvadományait. Szervezetünk tagságához egy iskolakezdő tartozik az idén, akit tanszerajándékkal igyekeztünk bátorítani – tudtuk meg Fodor Zoltántól, aki köszönetet mondott a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének is a közelmúltban átvett és szétosztott lisztadományért.

Magyar ember Magyar Szót érdemel