2024. június 14., péntek

Csökken a munkanélküliek száma

Hat kezdő vállalkozót egyenként 250 ezer dinárral támogat a szenttamási önkormányzat

A szenttamási önkormányzat és a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat közös pályázatot jelentetett meg fiatal, kezdő vállalkozók támogatására. Saját vállalkozás indításához hat új fiatal vállalkozó egyenként mintegy 250 ezer dináros támogatást kapott a szenttamási önkormányzattól. Az erről szóló szerződéseket pénteken írták alá a polgármesteri hivatalban.

A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat és Szenttamás község által kidolgozott önfoglalkoztatási program évek óta sikeresen működik, a községben folyamatosan bővül a vállalkozások száma. Szenttamáson ezúttal két vendéglátóipari objektum és egy fogorvosi rendelő nyílik, Turián és Nádalján pedig autószerelő műhely, illetve fuvarozó cég és egy szépségszalon. A vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződéseket az önkormányzat részéről Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere, valamint a vállalkozók Dragana Ergelašev, Branislav Šimek, Jovana Šijačić, Damir Ćeman, Tošica Slavkov és Milorad Kozomora írták alá.

− Nagy szükség van ilyen pályázatra, hiszen a fiatalok lehetőséget kapnak az önfoglalkoztatásra. A támogatásra minden vállalkozás kezdetén nagy szükség van, hiszen az egész rengeteg utánajárással és beruházással jár – fogalmazott Dragana Ergelašev fogorvos, aki az önkormányzat és a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat segítségével fogászati rendelő nyitását tervezi.

A szerződések aláírását követően Radivoj Debeljački elmondta, minden egyes vállalkozással változik a kisvárosról kialakult kép, csökken a munkanélküliek száma és jobb üzleti környezet jön létre.

− Mindannyian tudjuk, hogy gazdaságuk egy része a kis- és középvállalkozásokra épül, ezért nagyon fontos, hogy induláskor támogassuk az új vállalkozókat. A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálattal közösen elsősorban fiatalokat ösztönöztünk arra, hogy jelentkezzenek a pályázatokra, ahol anyagi támogatást kaphatnak saját vállalkozás indításához. Az önfoglalkoztatást és vállalkozás beindítását célzó program jövőre folytatódik, és számunka igen jelentős, hiszen növekszik az új cégek száma és megtelnek a város üzlethelyiségei. A program egyébként több éve sikeresen fut, az önfoglalkoztatást pedig azért emeltük ki, mert a legeredményesebb. Csökken a munkanélküliek száma, fiatalok jutnak munkához, akik további fiatalokat alkalmaznak, itthon dolgoznak, a jövedelem is itt marad, ezért az előttünk álló időszakban továbbra is erre összpontosítunk – fogalmazott Szenttamás polgármestere.