2025. július 26., szombat

Csodálatos Batyu

Gálaműsorral ért véget a 31. Batyu tábor Zentagunarason

Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely ITT tekinthető meg. 

A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szervezésében az elmúlt héten tartották meg a nagy hagyománnyal rendelkező tábort, amely töretlen népszerűséggel vonzza a néptáncolni és -zenélni vágyó gyerekeket és fiatalokat.

A zentagunarasi iskola udvarában ezúttal is kitűnő hangulatú gálával ért véget a közel 240 néptáncost, népzenészt megmozgató nyári találkozó, melyen a szülők, nagyszülők, barátok alkotta népes közönség ízelítőt kapott az elsajátított táncokból, dalokból. 

A szervezők nevében Kisimre Szerda Anna, a Kodály elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a Magyar Nemzeti Tanács nevében Hajvert Ákos méltatta a Batyu tábor köré szerveződő mozgalmat. 
 

Búcsúzásként elhangzott a tábor himnusza (Fotó: Herceg Elizabetta)

Búcsúzásként elhangzott a tábor himnusza (Fotó: Herceg Elizabetta)

A táborban öt korosztályban napi hat órát táncoltak a Vajdaság egész területéről és Magyarországról érkező gyerekek, fiatalok és oktatóik, akik ezúttal csallóközi, gömöri, vajdaszentiványi, és bonchidai lépéseket tanultak, tanítottak. Volt tamburaoktatás is, a szabadidőben pedig kézműves foglalkozásokat szerveztek, gyöngyöt fűztek, a bútorfestés és a nemezelés alapjait ismehették meg. Az elkészült munkákat kiállították a zárórendezvényen. A táncoktatás során a Fokos és a Csalóka zenekarok kísérték a táncosokat, az esti táncházakban is ők húzták a talpalávalót.

Kitűnő volt a hangulat a tábor napjaiban, mely az esti koncerteken, a közös éneklések során, a táncházakban csak fokozódott. A színvonalas gálaműsor pedig, mint minden évben, most is méltó lezárása volt a nyári továbbképzésnek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A gálakoncerten ízelítőt kaptunk az elsajátított táncokból (Fotó: Herceg Elizabetta)