2024. október 15., kedd

Az identitás és a történelem népszerűsítése

Verbászon mutatkozott be az újvidéki Akademska knjiga Kiadó

A verbászi Városi Múzeumban szombaton bemutatták dr. Radivoj Radić Otkucaji prošlosti című könyvét, amely 2023-ban az újvidéki Akademska knjiga gondozásában jelent meg.

A jelenlévőket és a vendégeket először Pavle Orbović, a múzeum kusztosza köszöntötte, a moderátor pedig Silvia Jelačić, a verbászi Kulturális Központ Művészeti Galériájának vezetője volt.
Az irodalmi est az Akademska knjiga könyvkiadó bemutatásával kezdődött. Bora Babić, az újvidéki vállalat igazgatója és főszerkesztője elmondta, a kiadóház 2006-ban kezdte meg működését, tehát az idén már nagykorúak, és az elmúlt időszakban több száz kötet hagyta el a nyomdát:

− Számunkra elsősorban a társadalomtudomány területe fontos, de tudományos kiadványok, valamint több szépirodalmi mű is megjelent. Utóbbi kategóriában azoknak a nagy európai íróknak a munkáit adjuk ki, akik értékes díjakat kaptak, ugyanakkor elkötelezettek vagyunk a régió, íróink és a szomszédos országok iránt. A Forum Könyvkiadóval rendkívül jó az együttműködésünk, az idén Mustra elnevezéssel közös sorozatot indítottunk, amelyben magyar írók munkáit adjuk ki szerb nyelven, és ennek nagyon örülök. Magyar nyelven az első kiadványunk Bencsik Orsolya regénye, de újdonságnak számít Horváth Ottó (szerzői nevén Oto Horvat), ugyancsak magyarul megjelent kiadványa. Horváth Ottó egyébként szerb nyelven ír, de számunkra nagyon fontos, hogy könyveit lefordítsák magyarra, és hogy Szerbiában is olvashatók legyenek. Sikerült felvenni a kapcsolatot egy magyarországi kiadóval, így Horváth Ottó regénye már Budapesten is beszerezhető – mondta Bora Babić.

Az irodalmi esten a közönség megtekinthette az Akademska knjiga Kiadó több eddig megjelent könyvét is (Fotó: Paraczky László)

Az irodalmi esten a közönség megtekinthette az Akademska knjiga Kiadó több eddig megjelent könyvét is (Fotó: Paraczky László)

Dr. Radivoj Radić, az Otkucaji prošlosti könyv szerzője elmondta, a kötet tulajdonképpen több népszerű tudományos szöveg gyűjteménye, nem tartalmaz sem segédeszközöket, sem lábjegyzeteket, hanem néhány érdekes, többnyire középkori történelmi eseményt dolgoz fel, amelyek legendákra hasonlítanak, de valójában megtörténtek.

− Azt gondolom, hogy ez a fajta történelmi irodalom hiányzik a könyvpiacról, mert egyrészt vannak olyan komoly tudományos könyvek, amelyek bizonyos számú hermetikus közönség számára íródnak, viszont az ilyen, mindenki számára olvasható kiadványok hiányoznak. Kipróbáltam – ez nem az első ilyen jellegű könyvem, aki nem ismeri a történelmet, olvassa el, minden világosabb lesz. Viszonylag rövid történetek ( mindössze húsz van belőlük), különböző történelmi eseményeket dolgoznak fel, és garantálom, hogy érdekesek. És persze hitelesek. Szerintem a mai olvasóközönség igényli ezt a fajta irodalmat, és egyszerűen pozitív visszhangra talál. Mivel hagyományosan érdeklődünk a történelem és a középkor iránt, ami egyúttal az identitásunk része, számomra fontos, hogy ezt a könyvet a történelem egyfajta népszerűsítésének nevezzék – fogalmazott Radivoj Radić.
 

A verbászi Városi Múzeumban bemutatták dr. Radivoj Radić Otkucaji prošlosti című könyvét (Fotó: Paraczky László)

A verbászi Városi Múzeumban bemutatták dr. Radivoj Radić Otkucaji prošlosti című könyvét (Fotó: Paraczky László)

Nyitókép: A jelenlévőket először Pavle Orbović (balról), a múzeum kusztosza köszöntötte (Fotó: Paraczky László)