2024. október 9., szerda
HELYHATÓSÁGI és EP-VÁLASZTÁSOK 2024

Az összefogó közösségnek van jövője

A Vajdasági Magyar Szövetség Székelykevén kampányolt

Jó látni és jó átérezni, hogy itt egy olyan közösség van, ami egyrészt sokat tett, de még szerintem sokra képes – emelte ki Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete mai székelykevei látogatása során, amikor a Vajdasági Magyar Szövetség képviselővel együtt, a VMSZ kampányrendezvénye keretében megtekintette a Szent István király római katolikus templomot, ellátogatott a helyi Tájházba, megtekintette a Székelykaput, illetve a helyi Žarko Zrenjanin Általános Iskolában ismerkedetett meg az iskola helyeztével, valamint a falu, illetve a magyarság megmaradásának nehézségeivel, ugyanakkor törekvéseivel is.

– Itt olyan történelmi gazdagság van, amelyet a bukoviani székelység hozott magával. Egy olyan történelmi gazdagság van itt, ami megengedi hogy az állami zászló mellett ki lehet tűzni a magyar zászlót és a székelyek zászlóját is. Nem mindenhol van ez így, olyan országban sem, ahonnan maguk a székelyek származnak – mutatott rá a nagykövet, majd leszögezte ez nincs így jól. Feltette a kérdést, hogy vajon ilyen országra, ilyen Európára van szükség?

– Mi egy olyan Európát szeretnénk, ahol a hagyományainkat, nyelvünket és az öntudatunkat meg tudjuk őrizni – szögezte le Magyar József, rámutatva arra, hogy a VMSZ államtitkáraival, Lálity Urbán Emesével és Kerekes Józseffel, a köztársasági képviselőház alelnökével, Kovács Elvirával azért látogattak el Székelykevére, hogy megpróbálják együtt erősíteni a közösséget, erősíteni azt a tudatot, miért jó magyarnak lenni Bánátban, Bácskában, illetve Bánát legdélebbi pontján is. Egy összefogó közösségnek szerinte ugyanis jövője van.

– Nemsokára újabb megmérettetés elé állítódnak az itteni magyarok, és én azt szeretném kérni önöktől, hogy a június első és második hetében igenis vállalják fel sorsukat és mindazok, akik szavazati joggal rendelkeznek, éljenek szavazati jogukkal – mondta a nagykövet.

Kovács Elvira felszólalásában ugyanakkor rámutatott, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség az elkövetkező időszakban együtt kíván működni a Szerb Haladó Párttal köztársasági, tartományi és önkormányazti szinten is, ám nagyon fontos lenne, ha az önkormányzatokban minél nagyobb arányban lenne a VMSZ jelen, hiszen a magyar érdekképviselet csak rajtuk keresztül tud megvalósulni. Arra kérte a jelenlevőket, hogy június 2-án a kettes számot karikázzák be a szavazólapon. Elmondta ugyanakkor, hogy hamarosan a kettős állampolgársággal rendelkező polgárok kézhez vehetik azokat a borítékokat, amelyekken keresztül részt vehetnek az Európai Parlamenti választásokon. Ő arra kérte a polgárokat, hogy a szavazás során a Fidesz-KDMP-re adják voksukat, támogatva ezzel a Fidesz által folytatott, békepárti politikát.